A homloklebeny "dönt"


Agyad már eldöntötte a jövőt
Forrás: Tudomány/Science



Jó döntés az, amely megfelel élethivatásunknak. Jó döntés, amely előmozdítja túlélésünket. Amely hozzájárul családunk, nemzetünk, netán az emberiség felemelkedéséhez. Egyöntetű kritérium nincs. Ki dönti hát el, mi a jó döntés?

Jakabffy Éva, IPM

Vannak helyzetek, amelyek önmagukban hordozzák annak meghatározását, mi számít sikernek avagy bukásnak. Ha egy játékban nyerni és veszíteni lehet, a végső nyereség minden lépésünket a jó döntés pecsétjével látja el; ha viszont vesztettünk, taktikánk rossznak bizonyul. Nehéz azonban olyan játékot találni, amelyben eredményességünk nem a korábbi tapasztalat vagy a tehetség függvénye. Amely végre tükröt tart döntéshozási képességünk elé.

Viszont úgy tűnik, a neurológusok meglelték azt az igen egyszerű játékot, amelynek segítségével percek alatt eldőlhet, ki hogyan dönt: ki milyen stratéga, méghozzá nemcsak a laboratóriumban, hanem az életben is.

Ez az úgynevezett Iowa Gambling Task. Egyszerűnek tűnik, épp ez az erőssége. A vizsgálatvezető négy pakli kártyát helyez az alany elé: A, B, C, D, és ad neki egy kezdőtőkét. Fontos, hogy valós összegről van szó, tehát a játék tétre megy. Ezután a négy pakli valamelyikéből kell választani egy lapot. Lehet, hogy egy nagy nyeremény van rajta. De újra választani kell, majd megint, és ismét. Hol kisebb, hol nagyobb összegek kerülnek a játékos tulajdonába. Ám felbukkannak olyan kártyák is, amelyek veszteséget hoznak: az összeg valamivel csökken. Néha kevesebbel, néha viszont oly sokkal, hogy a játékos akár minden addigi pénzét elveszítheti, sőt mínuszba is kerülhet.

A sok választás során nehéz megjegyezni, pontosan melyik betűjelű csomagban voltak ezek a „büntető” kártyák, de nem is ez a feladat. Nem memorizálásról van szó. A jó döntéshozó alanyok már azelőtt, hogy tudatosan felismernék: a nagy veszteséget hozó lapok az A és B pakliban vannak, elkezdik kerülni ezeket. Holott a nagyobb nyereségek is itt lakoznak. Akik sikerrel veszik az IGT próbáját, ellenállnak a magasabb összegek csábításának, mert érzik: egy rossz húzással mindent elveszíthetnek.

Életszerű-e ez a játék? Annyiban igen, hogy vannak szituációk, amelyekben ténylegesen nagyot nyerhetünk, ugyanakkor még nagyobbat veszíthetünk. Tipikus példái ennek aszerencsejátékok. Az agykutatók már kimutatták, mekkora veszélyt jelent az első nagy nyeremény: az arra fogékonyak agyában annyira feltüzeli a jutalmazó központ idegsejtjeit, hogy onnantól ezek az emberek mindig erre az érzésre vágynak majd. Újra és újra próbálkoznak, sokszor egyre növelve a téteket, s előrevetítve ezzel a játékszenvedély szomorú kimenetelét, az eladósodást.

Vannak, akik éppígy adósokká válnak az IGT-ben is. Ellenállhatatlanok számukra a nagyobb összegek, így mindig az A és B pakliból húznak, nem törődve azok veszélyességével. A játék végére nem marad semmijük, sőt fizetniük kell.


Jövő-belátás

Vajon a jó döntéshozóknak kevésbé aktív a jutalmazó központjuk? Erről szó sincs. Az agyban lévő hálózatok igen bonyolultak, és úgy tűnik, inkább a jutalmazó központ és az elülső homloklebeny közti összeköttetés erőssége számít. A függőségekkel foglalkozó kutatók szerint ettől függ, hogy az orrunk előtt lebegő jutalom csábításának ellen tudunk-e állni, ha a magunk vagy a számunkra fontos embercsoport érdeke úgy kívánja. Ehhez az kell, hogy miközben megéljük a jelen pillanatot, a lehetséges jövőbeli kimeneteleket is figyelembe vegyük.

Csakhogy nem vetítjük állandóan magunk elé a jövő megszámlálhatatlanul sok verzióját, pláne nem akkor, ha a döntéshez percek vagy másodpercek állnak rendelkezésünkre.Jövőnkről, ha szerencsénk van, elülső homloklebenyünk gondoskodik. Talán úgy, hogy saját tapasztalatok és a másoktól hallottak alapján kiszámítja: itt nem megyek át a piroson, mert bár 99 százalék, hogy megúszom, az 1 százalék akár halálos is lehet. Egyeseknél az ilyenfajta számítások vezetnek a motor vagy a repülőgép kerüléséhez. Bár összességükben a repülőbalesetek jóval ritkábbak, mint az autóbalesetek, előbbieket kevesebb eséllyel éljük túl. Agyunk intenzíven odafigyel, ha katasztrófákról van szó, és annak képeit, legyenek akár valósak vagy képzeltek, mélyen bevéssük idegpályáinkba. Éppígy vagyunk a kihágások miatti bűnhődéssel: a bilincsek kattanása, a fogdák, magáncellák felvételei s a megbélyegzettség réme sok mindentől visszatartanak.

Mindehhez még gondolkodnunk sem kell. Többségünk nem úszik be oda, ahol cápát sejt, noha a cápatámadások rendkívül ritkák. De a képek, amelyeket ezekről őrzünk magunkban, kellően elrettentők.

Úgy tűnik, a homloklebenyi működés tart vissza minket mindattól is, ami „túl szépen” hangzik. Ha kedvenc parfümünket potom áron kínálják, az bizony felélénkíti a jutalmazó központunkat, de a homloklebeny gyorsan le is hűt: csakis hamisítványról lehet szó. Azt írják, milliókat nyertünk, vagy ugyanennyit kereshetünk, napi két óra munkával? Egyre inkább átsiklunk az ilyen levelek, hirdetések felett. A spam-ek is igen ritkán érnek már célt.

Ám a hamisítóknak, a csalóknak, a hackereknek így is megéri. Oly nagy számban küldik ki ajánlataikat, hogy egy-egy balekot mindig találnak maguknak. Mindig lesz valaki, akinek homloklebenye átalussza a rossz döntést, akit csak a jutalom-mechanizmus vezérel.


A döntéshozás betegei

Előszörre azt hinnénk, az ilyen elcsábítható emberek jóval ostobábbak a többieknél, például nálunk. Ám egy meglepő eset arra mutat rá, hogy lehetnek kifejezetten intelligensek is.

Antonio Damasionak, a Dél-Kaliforniai Egyetem híres neurobiológusának Elliot nevű páciense éppen ilyen. Intelligencia pontszámai a felső övezetbe esnek, sokoldalúan tájékozott, tisztában van azzal is, hogy adott helyzetben miként kell a moralitásnak megfelelően eljárni. Beteg egyáltalán? Sajnos igen, méghozzá a döntéshozás betege. Olykor képtelen választani: szerdán legyen a következő ülés? Vagy pénteken? Valójában mindegy, de Elliot akár fél órán át is hezitál ezen. Máskor katasztrofális lépésekre szánja el magát. Vállalkozik, rossz hírnevű egyénnel társulva, rendre csődbe jut, házassága tönkremegy, majd egy újabb kapcsolata szintúgy.

Elliot középső homloklebenyében keletkezett egy kisebb narancs méretű, jóindulatú daganat. A műtét során az agyszövet egy részét is el kellett távolítani. A korábban igen sikeres, mások által példaképnek tekintett ember operációja után látszólag teljesen ugyanolyan maradt, épp ezért mindenki számára érthetetlen volt, miért képtelen folytatni korábbi, normális életvitelét.

Feltűnő közönnyel mesélt problémáiról. Nem úgy, mint aki elfojtja érzéseit, hanem mint akinek nincs is mit elfojtania. Magával, családjával, jövőjével kapcsolatban teljesen érzelemmentesnek bizonyult.

Elliot és homloklebenyi sérült sorstársai egyöntetűen veszítettek az IGT játékban. Az A és B paklit részesítették előnyben, az azonnali nyereség bűvöletében döntöttek. Másfajta agysérüléseknél ugyanez nem volt jellemző.

Damasiot az is foglalkoztatni kezdte, vajon mit jelent Elliot érzelemmentessége, és milyen kapcsolatban áll ez rossz döntéseivel? Mivel érzelmeink olyan testi reakciókkal is együtt járnak, mint a szívritmus felgyorsulása vagy a bőrellenállás csökkenése, ezeket kezdte vizsgálni, méghozzá az IGT játszása közben, olyan géppel, amelyet általában a hazugság vizsgálatára alkalmaznak.

Meglepő módon, a homloklebenyi sérültek mutatói nagy mértékben eltértek a többiekétől. Azoknál, akik az IGT-ben nyertek, vagyis döntéshozásuk ép volt, bizonyos játékidő utána bőrellenállás megváltozott, amikor a kecsegtető, de veszélyes A és B paklik felé akartak nyúlni. Testük így jelezte, hogy ez nem valami jó választás. Egyfajta feszültség támadt bennük, akár tudatában voltak, akár nem, és ez visszatartotta őket attól, hogy a bukás felé vezető úton haladjanak tovább.

A homloklebenyi sérülteknél ezek az úgynevezett szomatikus markerek, azaz testi jelzések hiányoztak. Ez lehetett tehát a kudarcok iránti közönyük hátterében éppúgy, mint rossz döntéseik mögött.

Későbbi vizsgálatok azt is megmutatták, hogy hasonló mintázat alakulhat ki azoknál, akiknek homloklebenyi működése meggyengül. Ez főként idős korban fordulhat elő, amennyiben e helyen az idegsejtek kommunikációja lecsökken. Akiknél ez a helyzet, azoknál a bőrellenállás IGT játék során mért változásai éppúgy eltűnnek, mint a homloklebenyi sérülteknél. Ezek az idős emberek kísérletek szerint a csaló hirdetéseken is kevésbé látnak át.

Bár az idő múlása a legtöbbünket bölcsebbé tesz – ahogy idegrendszerünkben egyre újabb és újabb kapcsolatok létesülnek akár távolabbi területek között is –, a kedvezőtlen változások sem kizártak. Ezért érdemes, megelőzésképpen, trenírozni saját döntéshozó rendszerünket. Erre a célra alkalmasak a stratégiai játékok, mint például a sakk, a bridzs vagy a scrabble. Továbbá, az idegtudósok szerint ne csak olvassunk vagy tévézzünk, hanem internetezzünk is! Ha egy témával kapcsolatban a neten keresünk információt, az sokkal inkább megmozgatja a döntésért felelős homloklebenyi hálózatokat, mint ha ugyanerről a témáról olvasunk. Kereséskor ki kell szűrnünk, melyik találat mögött rejlik igazi tartalom, melyik csak másolat vagy olyan oldal, ahol hosszasan kell regisztrálnunk és cserébe azonnal ránk akarnak lőcsölni valamilyen hatástalan csodaszert vagy -módszert.


Tudjuk, amit nem tudunk

A negatív szomatikus markerek megjelenésekor talán nem is érzünk semmit. Csak annyit konstatálunk utólag, hogy jól döntöttünk. Máskor rossz előérzetünk támad: valami nem stimmel, bár még nem tudjuk, mi az. De vajon megérzéseink mindig hasznosak?

A kulcs ismét a testi jelzésekkel való kapcsolat. Kutatások szerint azoknak, akik tudatosan is képesek érzékelni szívritmusuk változását, jobbak a megérzéseik. Másokat viszont éppen hogy félrevezethetnek!

A jógik példája azonban arra utal, hogy a testi jelzések tudatosítása rendkívüli mértékben fejleszthető. Segíthet ebben az autogén tréning is. De általában annyi is elég, ha figyelünk arra, mit érzünk egy-egy ember társaságában, bizonyos helyeken, vagy tevékenységek közben. Mindenkinek lehetnek egyéni markerei is. Negatívak általában a fejfájás, torok- vagy gyomorszorítás, elakadó lélegzet, az izmok és hangszálak feszülése, a kéz tördelése és hasonlók. Bár a szívdobogás, mint láttuk, fontos vészjelző, az erős pozitív érzelmek, mint a szerelem is kiválthatják. Pozitív marker az ellazultság, a meglévő fájdalmak csökkenése vagy elmúlása, nyugodt és mély légzés. Ugyanezeket felhasználhatjuk döntéseink során is. Egyesek odáig fejlesztik e képességüket, hogy amikor hibás döntést készülnek hozni, szinte betegei lesznek, egészen rosszul érzik magukat. Ez általában elég is ahhoz, hogy a jó útra terelje őket, és ettől közérzetük is helyreáll.

Mások az álmokra esküsznek, melyek figyelmeztetik őket: a kilátásban lévő utazás, új állás vagy partner valójában nem kecsegtet túl sok jóval. Néha ezt nehéz elfogadni, főleg, amikor minden mellette szól.


A legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk

Vonzza minden, ami új? Szívesen és tépelődés nélkül veti bele magát az ismeretlenbe? Akkor ez talán a gének játéka. A MAOA gén L változatát hordozók jóval impulzívabbak, mint akik a másik, H verzió birtokosai. E hazardőrök agyában több kering az ismert hírvivőkből: a szerotoninból, a dopaminból és a noradrenalinból.Ennek oka, hogy kevesebb MAO enzimjük termelődik, a MAO ugyanis a fenti hírvivőket takarítja el az agyból.

Mivel a dopamin a jutalmazás mechanizmusaival is összefügg, az impulzívak erőteljesebben reagálnak mindarra, ami számukra örömet vagy élvezetet okoz. Vagyis csábíthatóbbak.

De hogy olyanok volnának, mint a lovas nélküli ló, amely céltalanul száguldozik? Annyi bizonyos, hogy az ő lovuk nem az a békés jószág, mint a másik típusé, ráadásul szívesebben tér le az ismert utakról. Vagyis határozottabb lovas szükséges hozzá. Az agyra lefordítva, e lovast egy fejlett és intenzíven működő homloklebeny képviselheti.

Az impulzív egyén mindenképp jutalomvezérelt marad, de messze nem mindegy, hogy elméje milyen időtávlatban működik. A homloklebeny felelős azért, hogy a jövőbeli nagyobb jutalmat előnyben részesítsük a jelenlegi kisebbel szemben.

Ez a képesség, amely az úgynevezett akaraterő alapja is, nem kevesebbet jósol meg, mint életünk sikerességét! Walter Mischel még a 70-es években egy sor kisgyerekkel végezte el pehelycukorkás kísérletét. A kísérletvezető a gyerek elé tette a cukrot: most azonnal megeheti, de ha nem teszi, akkor később kaphat kettőt is. Ezután a kísérletvezető távozott, de előbb meghagyta a gyereknek, hogy csöngethet érte, ám akkor ismét csak elesett a második cukortól. Eltelt 15 perc, ami nagyon hosszúnak tűnt, és közben a gyerek viselkedését videóra vették.

A gyerekek kétharmada megette az egyetlen cukrot, vagy elunva a várakozást, csöngetett. Egyharmaduk türelemmel várt.

Évtizedekkel később a kutatók ismét felvették velük a kapcsolatot. Úgy találták, hogy a késleltetni képes csemetékből olyan felnőttek lettek, akik több iskolát végeztek el, kevésbé valószínűen dohányoztak, és magasabb beosztásban dolgoztak.

Eszerint azokra, akiket impulzívaknak vélünk, nem vár túl fényes jövő?

Más kutatások sokkal biztatóbb képet festenek az impulzívakról. Egy pénzügyi döntésekkel kapcsolatos kísérlet szerint azok, akik a MAOA-L változatot hordozzák, ügyesebben fektetik be pénzüket, mint a megfontoltabb MAOA-H egyének. Bár mindkét csoport tagjai felismerik, ha egy befektetésből nyereség néz ki, a kockázatot az impulzívak szívesebben vállalják, és végül ők jönnek ki gazdagabban a játékból.

Lehet, hogy ez a feladat az Iowa Gambling Tasknak mintegy ellenpárja? Lehet, hogy míg az egyik a kockázatvállalást részesíti előnyben, addig a másik az óvatosságot? Ha így is van, igazán az érdekel minket, hogy az élet vajon melyik típusnak kedvez. Mischelék szerint azoknak, akik képesek kivárni, akik a jövőre szegezik szemüket – és már gyermekkorukban ezt teszik, vagyis veleszületetten megfontoltak. Más tudósok arra mutatnak rá, hogy igazán nagy sikereket az impulzív kockázatvállalók érnek el.

Ellentmondás? Nick Tasler vállalati pszichológus megkísérli feloldani. A legtöbbünk, állítja, éppen azzal kockáztat, hogy nem akar kockáztatni. A legtöbben túlzott óvatosságunkba bukunk bele, mert ily módon az igazán nagy sikerektől is megóvjuk magunkat. Tasler egyik példája Bill Gates, akinek titka, hogy impulzivitása mellett ellentétes vonásokat is hordoz magában. Impulzív és megfontolt egyszerre.

Mindez megmutatja, mit tudnak a döntéshozó zsenik: a helyzethez igazítva, váltogatni a stratégiákat. Nem restek rendkívüli felkészültségre szert tenni a maguk választotta területen: vagyis tekintettel vannak a jövőre. Ám tudják, hogy ha már valamiben a legjobbak közt vannak, abban lehetnek merészek, vállalhatnak másoknál jóval több kockázatot is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése