2017. október 7., szombat

Hat gyógyító "varázshang"

Gyógyhatású hangok és hatások. A tapasztalat szerint (a Kínai gyógyászatban) ezekkel a hangokkal is nagy eredményességgel segítik az immunrendszert  a tüdő, vese, máj, szív és lép betegségeinél!



A természeti népek és a törzsi társadalmak évezredek óta használják a zenét, a ritmust és a hangszereket a testi-lelki harmónia, stressz oldás vagy energetizálás céljából. Pedig innen a 21. századból nézve, a törzsi ember stressz élménye meg sem közelítette a mai kor embereiét. Minden kultúra, kor és ember kereste és keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel helyreállhat harmóniája. Ebben pedig mindig nagy segítséget nyújtott, és nyújt ma is a hang.

A hangoknak erős hatásuk van az elmére, az érzelmekre és a lelkiállapotra is, így használható a test és lélek direkt módon való tisztítására, purifikációjára, sőt gyógyítására is. Tisztában vagyunk vele, hogy a zene hangjai, egy kellemes tónus vagy csupán a természet hangja nyugtatóan hat testre és lélekre, az orvosok is bebizonyították, hogy a nyugtató zene csökkenti a vérnyomást és enyhíti a depresszió tüneteit.

A hang egy magas rezgésű energia, amely rombolhat, vagy gyógyíthat. A hangnak ereje van: jó is, és rossz is. A nagyváros zaja elől például ösztönösen menekülünk, és mindig keressük az emberi fül számára kellemes hangokat. A hangokat tehát használhatjuk tudatosan is – arra, hogy visszanyerjük vagy megőrizzük egészségünket.

A kínai orvoslásban sokféle gyógyászati módszer létezik, ezek egyike az ősi kínaiaktól származó, úgynevezett „hat gyógyító hang” módszere, vagy ahogyan egyesek nevezik, a „hat titkos szótag” módszere. Ők rájöttek ugyanis, hogy függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszélnek az emberek, ugyanolyan hangokat adnak ki, amikor egy bizonyos betegségben szenvednek. Sóhajuk és nyöszörgésük igen hasonló, annak függvényében, hogy melyik szerv érintett.

Például, egy vesebeteg előrehajol a fájdalomtól, szaggatottan lélegzik és jellegzetes hangot ad ki: „Uuuuuuuuuuuu” – függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszél. A humor, a jókedv egy erős érzelemhullámot (érzelmi mozgást) vált ki. Ez az erőteljes energiahullám, a szív csakránál felgyülemlett tűz-energia, a Chi, a test különböző meridiánjain halad keresztül, és ennek az „energiabombának” valahogy távoznia kell a testünkből. Ezért a „ha ha ha” hanggal kísérve tör ki belőlünk az a bizonyos érzelemhullám, amikor nevetünk – ezért is olyan nehéz visszafojtani a nevetést –, és ezt minden nyelven megértjük.

Használhatjuk a légzést, különböző hangokkal és vizualizációkkal kísérve, a test szennyező energiáitól való megtisztítására. A negatív energiáktól való megtisztulás önmagában gyógyító hatású, a vitális energiák, a chi áramlás kiegyensúlyozásával visszaállítható az egészségi állapot és számos betegség leküzdhető.

1. A tüdők gyógyító hangja

Ez a hang hasonlít a kígyó sziszegéséhez. Mély belégzés után lassan engedd ki a levegőt, miközben tekinteted felfele irányul és „Szzzzzzzzzzzzzzzz” hangot hallatsz.

Belégzés alatt képzelj el egy tiszta, fehér energiafelhőt, amely átjárja tüdőidet és felfrissíti azokat. Majd ismét lélegezz ki ugyanígy. Ismételd meg párszor.

A hangnak nem kell hangosnak lennie, a kilégzés pedig legyen gyengéd, nyugodt. A tüdőkben sok negatív energia halmozódik fel: harag, szomorúság, szenvedés, fájdalom – ezért jó hatással van rá ez a tisztító hangterápia.

Ismételd a gyakorlatot 3-6-szor.

2. A vesék gyógyító hangja

Ülő helyzetben, kissé előre dőlve és előre nézve lélegezz mélyet és száddal csinálj úgy, mintha egy gyertyát akarnál elfújni. Ezután lassú kilégzés mellett adj ki

„Uuuuuuuuuuuu” hangot. Ezáltal megtisztítod a veséket a felesleges chi energiától. Belégzés alatt képzelj el egy csillogó, kék energiaáramot, amely betölti a veséidet és meggyógyítja azokat, majd képzeld el, hogy a kilégzéssel egy fekete füst távozik a szerveidből.

Ismételd meg a ki- és belégzést legalább hatszor.

3. A máj gyógyító hangja

Mély belégzést követően, hátrahajtott fejjel és felfele néző tekintettel lélegezz ki és adj ki „Shhhhhhhhhhhhh” hangot. Mintha hallgatásra utasítanál valakit. Az előbbiekhez hasonlóan, itt is nyugodtan, lassan add ki a hangot. Mégegyszer végy mély levegőt, miközben fényes zöld energiát képzelsz el, ami a májad felé irányul.

Ismételd a gyakorlatot 3-6-szor.

4. A szív gyógyító hangja

Először lélegezz mélyeket egy párszor, majd hunyd le szemed és koncentrálj a szívedre. Ezután kezdd hallatni a szív hangját, hátrahajtott fejjel és felfele nézve, miközben kilélegzel: „Hoooooooooo” . Közben pedig képzeld magad elé a szívedet, ahogy megszabadul a fölösleges tűz-energiától, a ragaszkodástól, türelmetlenségtől, az önteltségtől, a rossz ritmustól. Ezt a hangot halkan, szinte suttogva add ki

Egyszerű ki- és belégzésekkel tarts kis szünetet, majd ismételd meg a hangot kilégzéssel kísérve. Belégzéskor képzelj el gyógyító vörös fényt, amely boldogságot, őszinteséget, becsületességet, kreativitást hoz szívedbe.

Ismételd a gyakorlatot 3-6-szor.

5. A lép gyógyító hangja

Mély belégzés után hallass „Huuuuuuuuuu” hangot, megint csak halkan, nyugodtan. Belégzéskor képzelj el egy, a belsőd, gyomrod és léped felé áramló sárga fényt, amely méltányossággal, együttérzéssel tölt el.

Ismételd a hangot 3-6-szor.

6. A hármas melegítő meridián gyógyító hangja

Ez az ősi kínai orvoslás szerint a szervezet emésztési funkcióinak egyfajta leképezése, amely tápanyagokat szállít és kiküszöböli a salakanyagokat, néhány ősi irat szerint pedig a Chi egyes fajtáit hordozza. A kínai medicina „alaktalan név”-ként említi, amelynek a szervek közötti kapcsolat fenntartásán kívül nincs önálló élete. Itt az előzőekhez hasonlóan, kilégzés alatt a „Hiiiiiiiiiiiiiiii” hangot add ki. Ez segít kiegyensúlyozni ezt az energiarendszert, amely sok létfontosságú szervet befolyásol – így az egész szervezetre nézve jelentős hatása van.

Ismételd a gyakorlatot 3-6-szor.




Jól látható, hogy ezek egyszerű gyakorlatok és könnyűnek tűnnek. Mégis kitartás, odafigyelés, a részletek megismerése és betartása hoz csak eredményt. Ellenkező esetben rá ragaszthatják " az eredménytelenség" címkéjét. Az alábbi videókból megismerhetők a gyakorlati fogások, részletek.


>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>



2017. augusztus 2., szerda

Szódabikarbónával a rák ellen



Nagyon sok olyan dokumentum létezik, amely azt bizonyítja, hogy a rákos betegek szöveteiben gombásodás van jelen, főleg, ha előrehaladott állapotban van a beteg.

Az elmúlt évek legnagyobb problémája a gombásodás, amely a legfontosabb és a legsürgetőbb megoldásra váró jelenség az onkológiában.

Dr. Tullio Simoncini római onkológus arra a meggyőződésre jutott, hogy a fehér daganatok az immunrendszer legyengülése következtében mértéktelenül elszaporodott gombák, a candida albicans kolóniái által létrehozott anyagcsomók.

Tartalom:
Simoncini professzor írja
Candida: a rák szükséges és elegendő oka
A Simoncini-eljárás alkalmazása

Keresni kezdte azt az anyagot, melynek hatására a gombák elhalnak, nem válnak rezisztenssé és a kezelésnek semmilyen mellékhatása sincs. Hosszas kísérletek után rálelt a szódabikarbónára (NaHCO3), melyre a gombák mindig reagáltak és nem váltak rezisztenssé, mint a kemoterápia esetén.

Simoncini professzor írja

A jelenlegi munka több évi megfigyelésen, összehasonlításon és tapasztalaton alapul. Ezek alapján azt állíthatom, hogy a daganatok kiváltó oka a gomba. Sokszor megpróbáltam elmagyarázni ezt a rák gyógyításában szerepet vállaló intézményeknek és orvosoknak, de mindvégig félresöpörtek. Így nem tudtam és tudok a hivatalos terápiával szembeszállni.

A napjainkban létező orvosi felfogások között különbség tehető. Létezik egy olyan nézet, amely a betegséget egy vele ellentétes betegséggel gyógyít és létezik a hippokratészi módszer. Az első hátránya, hogy képtelen az embert, mint egészet kezelni, az utóbbi nagyon általános, egyáltalán nem tudományos.

Én olyan álláspontot képviselek, amely ezeket finomítja és értékessé teszi őket, miközben hangsúlyozom ezen két megközelítésmód a hagyományos terápiák áldozatai. Én úgy gondolom, hogy a különböző kórtanok a szervek, a szövetek és a sejtek állapota szerint összehasonlíthatók, de minden kórtörténet természetesen az egyes személy sajátos jellemzőin alapszik. Kétségtelenül kapcsolat van a beteg morálja és maga a betegség között. Az egészségi állapot javítása érdekében nem választható el az emberi lélek és a test.

Candida: a rák szükséges és elegendő oka

Még mindig nem tudni a rák valódi okát, mind a hagyományos, mind az alternatív kezelési módokban ismeretlen a kialakulásának folyamata.

Egyetértek azon véleményekkel, amelyek a hagyományos terápiákat elutasítják és nem fogadják el, hogy a rák a sejtek újraképződése rendellenességének következménye. Tehát nem helyes az a felfogás, hogy az auto-immun folyamat, amely során a szervezet védőképessége a test belső részei ellen fordul és a genetikai struktúra rendellenessége okozzák e betegséget.

Meg kell említeni, hogy a rák kialakulásában szerepet játszó genetikai hatást olyan tudósok igyekeznek bizonyítani, akik soha nem láttak beteget. Itt az ideje, hogy az összetett és a rejtélyes genetikai tényezők helyett új és termékeny ötlettel álljunk elő. Gyakorlatilag az adatokban és a pozitív tényekben nem lehet bízni, a hagyományos terápiák csak kezdetleges feltételezések alapján dolgoznak.

Mi a gyógyulás, az egészségi állapot javulásának lehetőségét kínáljuk, amelyet a hivatalos nézetek nem támogatnak.

A gombák élősködő állapotban behatolnak a szervekbe és nagyon ellenállók a külső beavatkozással szemben, ezért több évig képesek fennmaradni. A gombákra ugyanakkor szüksége van a szervezetnek, mert egyes anyagok elő-termékei.

A gombák nagy figyelmet érdemelnek, mert a legerősebb és a legszervezettebb mikroanyagok, amelyek a rák különösen jelentős okai, köztük is a candida az egyedüli kiváltó tényező.

Mindenhol jelen van, a különböző szövetekbe közvetlenül is be tud hatolni, nem reagál terápiákra, az egyszerűbből is krónikus lehet. A candida egészen a fedőhám alatti részig terjedhet és onnan az egész szervezetbe eljuthat. Ezt nem lehet klinikailag eltávolítani. Feltételezésünk szerint a candida gombaellenes gyógyszerrel vagy a védekezőrendszer segítségével támadható meg, de a hagyományos kezelés nem vezet eredményre.

A rák rosszindulatú vagy jóindulatú típusa attól függ, hogy a megtámadott szövet milyen reakciót fejt ki annak érdekében, hogy a gombák ne terjedjenek el. Akkor beszélhetünk csak jóindulatú daganatról, ha a kötőszövet át tud alakulni megnövekedett sejtű gáttá a parazitákkal szemben. Meg kell ugyanakkor az is említeni, hogy nem minden gombásodás jelent rákot.

Visszatérve a terápiákhoz, kérdéses, hogy melyik utat kövessük? A hagyományos onkológiát vagy a gomba elleni kezelést. A gombák esetén a sebészet nem hatásos a hatalmas micélium tömeg miatt. A sebészet akkor tudja a problémát kezelni, ha az egész daganatot el kell távolítani. A kemo- és a sugárterápiának ugyancsak negatív hatásai vannak, mérgezőek a szövetekre.

Egy gombaellenes kezelés látszik szükségesnek a gombák összetettsége miatt. Csak az lehet az emberi szervezet számára előnyös, ha a gombákat minden spektrumukon keresztül, a legsebezhetőbb ponttól kezdve a táplálkozási pontig megtámadjuk. Ehhez viszont első lépcsőként fel kell erősíteni a beteg szervezetet.

Olyan anyagot kell találni a candida ellen, amely a savas környezetet megszünteti, amelyben nagyon gyorsan elterjed. Ez a szódabikarbonát. Elméletileg, ha a gombák ezzel közvetlen kapcsolatba kerülnek, akkor a tumor visszafejlődése elérhető.


Kérdéses lehet, hogy valóban a szóda-bikarbonát miatt gyógyulnak a betegek, vagy az is, hogy a betegek szenvedés nélkül a nem hagyományos terápiákat követve is visszanyerhetik az egészségüket. Tapasztalataink alapján egyértelműen kritizálhatjuk a hagyományos módszereket, amelyek kétségkívül csak szenvedést garantálnak.

Tehát a daganat maga a candida albicans. Ennek felismerésével és ezáltal az orvosi gondolkodásmód megváltoztatásával a várható élettartam meghosszabbítható és az életminőség is javítható.

A Simoncini-eljárás alkalmazása
Intravénás adagolással naponta 500 ml 5%-os infúzió (6 nap infúzió, 6 nap szünet, aztán 6 nap infúzió és újra szünet, majd így tovább még 4-5 ciklus)

Szelektív arteriográfia

Orálisan 1 hétig 2 kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva, utána 2 hétig 1 kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva. Párhuzamosan napi 5%-os szódabikarbóna fürdés és napi 3-6-szor 5%-os NaHCO3 beöntések.

Tullio Simoncini professzor szerint a szervezet méregtelenítése, gyors lúgosítása, a magas NaHCO3-koncentráció révén a gombák elhalnak, és az immunrendszerünk megerősödik.

Simoncini a bőr daganatos elváltozásainak, sőt a pszoriázisnak, amelyet tapasztalatai szerint szintén gomba okoz, gyógyítására is talált gyógymódot. Ez nem más, mint az érintett terület hét százalékos jódtinktúrával való ecsetelése. Az ötszázalékos szódabikarbónás, plusz glukóz oldatos infúzió beadásával a leukémiás és agydaganatos gyermekeknél is kiváló eredményeket, gyógyulást ért el. A Simoncini-féle szódabikarbónás kezelést Amerikában, Németországban és Norvégiában már alkalmazzák.

Forrás1: http://eletmodszer.com/hirek/szodabikarbonaval-a-rak-ellen.html
http://www.rakesagomba.eu/
http://codteainfo.hu/szodabikarbona.htm
http://www.demokrata.hu/heti-hir/forradalmi-rakterapia

(Forrás2: egeszseg.eletcel.hu)


"Szeretnénk felhívni a figyelmed arra, hogy a megjelenő cikkek csupán tallózások a nagyvilág híreiből, amelyek háromféle módon kerülnek be a rovatba: Egy részüket fordítóink fordítják, egy részüket különböző híroldalakról vesszük át, minden esetben forrásmegjelöléssel. Egy részüket pedig Hírszemeink írják, különböző hírügynökségek hírei alapján. A felkerült cikkek nem minden esetben tükrözik a véleményünket. Van, hogy csupán vitaindítónak szánunk 1-1 írást, mert kíváncsiak vagyunk a véleményedre."

Könyv a Candidáról:
https://play.google.com/books/reader?id=O_iHCgAAQBAJ&printsec=frontcover&output=reader&hl=hu&pg=GBS.PP1


A levél: EZT MINDENKINEK TUDNIA KELL!
SZÓDABIKARBÓNÁVAL A RÁK ELLEN
MEGDÖBBENTŐ ÚJDONSÁG!!!

...de nyugaton már több éve alkalmazzák. A MI orvosaink pedig????....jaj, jaj.Küldjétek el a lehető legtöbb címre!Dr. Tullio Simoncini szerepelt AZ ECHO tévében .. Prof. Dávid Tamás műsorában Dr. Tullio Simoncini kutatási eredményei még inkább kihangsúlyozzák a gombák elleni védekezés fontosságát, melyet megelőzésként otthonról is végezhetünk a Zapperrel ill. tisztítókúrákon keresztül.

Amerikában bestsellernek számít az a könyv, amelyet Dr. TullioSimoncini római onkológus írt "A rák egy gomba?" címmel. Évente tízmillió ember hal meg valamilyen daganatos betegségben.

A nemzetközi hírű professzor nemrégiben Magyarországon járt,hogy beszámoljon a könyvében is leírt természetes gyógymódról, amely forradalmasíthatja a rákterápiát. Huszonöt esztendős onkológia Tapasztalatai alapján Simoncini nem kevesebbet állít, mint azt, hogy arák nem más, mint egy fertőzés, amelyet gomba okoz. Az orvos évtizedekig gyermekrák osztályon dolgozott, ahol vizsgálni kezdte a Daganatokat. Azokat felvágva azt tapasztalta, hogy belül mindig fehérek voltak.

Feltette magának a kérdést, egyáltalán MI a rák(ami még ma is egy misztérium, hiszen legalább száz teória létezik a mibenlétéről)? És mik AZ áttétek? S vajon mitől fehér a daganatok Belseje?

Hosszas kutatómunka alapján arra a következtetésre jutott, hogy a daganat "csak" egy tünet, s hogy a rákot gombák, pontosabban a Candida albicans okozza. Véleménye Szerint, ha az ember ellenálló képessége megrendül, vagyis az immunrendszere legyengül, szervezetében mértéktelenül elszaporodnak az ott egyébként is jelenlévő gombák.

Simoncini a daganatok pusztítására egy újfajta természetes terápiát alkalmaz, sikerrel. Az agydaganat, a tüdő-, a Mell-, a mellhártya, a hashártya-, a gyomor-, vastagbél-, a bőr-, a Prosztata- valamint a húgyhólyagrák gyógyítására katéteren keresztül,infúzió formájában öt százalékos szódabikarbonátos oldatot juttat be a Daganatot tápláló érbe, ezzel öblögeti, mossa a mellhártyát illetve, a hasüreget.

- A szódabikarbónás kezelésnek, szemben a hagyományos daganatellenes terápiákkal, semmilyen mellékhatása nincs -állítja a professzor, aki intravénás adagolással, napi ötszáz Milliliter öt százalékos infúziót alkalmaz (hat napon át infúzió,Amelyet hat nap szünet követ, és ez így folytatódik még négy-öt Cikluson át). Ezzel szemben-tudjuk jól- a kemoterápiának nagyon brutális mellékhatásai vannak.

Szájon át adagolva egy hétig két kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva is segíthet.

Ezzel párhuzamosan naponta ötszázalékos szódabikarbónás fürdést valamint naponta három-hat alkalommal ötszázalékos szódabikarbonátos beöntést javasol.

Tullio Simoncini professzor szerint a szervezetméregtelenítése, gyors lúgosítása, a magas NaHCO3-koncentráció révén a gombák elhalnak, és az immunrendszerünk megerősödik.

Simoncini a bőr daganatos elváltozásainak, sőt A pszoriázisnak, amelyet tapasztalatai szerint szintén gomba okoz,gyógyítására is talált gyógymódot. Ez nem más, mint az érintett terület hét százalékos jódtinktúrával való ecsetelése.

Az ötszázalékos szódabikarbónás, plusz glukóz oldatos infúzió beadásával a leukémiás és agydaganatos gyermekeknél is kiváló eredményeket, gyógyulást ért el.

A Simoncini-féle szódabikarbónás kezelést Amerikában, Németországban és Norvégiában már alkalmazzák.

2017. július 30., vasárnap

Belső nagy takarítás


Megbetegítenek a bennünk élő paraziták
Senki sem beszél szívesen a betegségéről. Hát még akkor, ha valamilyen másokban undort keltő, gusztustalannak tartott dologról van szó. Pontosan ilyenek a férgek és paraziták, amelyek bizony az emberben is megtelepszenek. Ezért van az, hogy inkább úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, és hagyjuk a szervezetünkben garázdálkodni az élősködőket. Ha nem fordítunk rá megfelelő figyelmet, egyes paraziták idővel akár több méteresre is megnőhetnek, valamint súlyos betegségek okozói lehetnek.

Egyre többen vélik úgy, hogy a paraziták kérdésében megnyilvánuló közöny az egészségügy egyik legnagyobb mulasztása. Ezért – szó szerint – életbevágó, hogy minél többen megismerjék azokat a tényeket, amelyek ismeretében felvehetik a harcot a testükben megbúvó parazitákkal szemben. Már csak azét is mert valójában emberek tízmillióit érintő járványról van szó. A paraziták egyik tulajdonsága ugyanis az, hogy hosszú ideig képesek rejtőzködni, jelenlétükre legfeljebb a kialakuló betegségek figyelmeztethetnek.

MIK AZOK A PARAZITÁK?


Joggal merülhet fel a kérdés, hogy pontosan mik is azok a paraziták. A válasz egyszerű: olyan mikroszkopikus méretű, vagy akár méteresre megnövő organizmusok, amelyek egy másik élőlényben – esetünkben az emberben – élősködnek. Ráadásul nem csupán az emésztőrendszerben lehetnek jelen, hiszen a paraziták az izmokban, az agyban, a szemben és a bőrben is megtelepedhetnek.

Egyes számítások szerint legalább százféle különböző galandféreg, horogféreg és egysejtű parazita leselkedik ránk. A Kanadai Holisztikus Orvosi Szövetség vezetője, dr. Róna Zoltán szerint a paraziták elsősorban a szennyezett vízzel és élelmiszerekkel – különösen a disznóhúsból előállított termékekkel, a füstölt sonkával és kolbászokkal kell vigyázni – kerülhetnek a szervezetünkbe, míg elszaporodásukhoz a vegyszerek, a higany és az antibiotikumok túlzott használata is hozzájárul. A paraziták egyik különösen veszélyes fatája a Disznó-galandféreg (Taenia solium), amelynek lárvái az izmokban kezdenek kifejlődni, majd a központi idegrendszerben vándorolva eljuthatnak a szembe és az agyba, végül pedig a vékonybélben kötnek ki.

TESTÜNK FIGYELMEZTET

Bár a paraziták a rejtőzködés mesterei, jelenlétükre testünk szinte mindig figyelmeztet. Élősködők ténykedésére utalhat akár az ok nélküli fáradtság és rosszullét, vagy a makacs bőrkiütések. Ha biztosra akarunk menni, végeztessünk el székletvizsgálatot, méghozzá három alkalommal. Ennek azért van jelentősége, mert a vizsgálat során a székletben található petéket ismerik fel, azonban erre csak akkor van lehetőség, ha a paraziták akkortájt petéztek. Mindenesetre, ha általános rossz közérzetünk, betegségeink nem múlnak el a hagyományos gyógyszerek hatására, egészségünk érdekében végezzünk el valamilyen, a paraziták kiirtására irányuló kúrát.

PARAZITÁK JELENLÉTÉRE UTALÓ TÜNETEK

Allergia: A paraziták nem csupán irritálhatják, hanem esetenként át is fúrják a bélfal belső védőrétegét. Ezen aztán megemésztetlen molekulák juthatnak át, amire az immunrendszer fokozott eosinophilt termeléssel válaszol, amitől gyulladásos, allergiás tünetek jelentkezhetnek.

Alvászavarok és csikorgó fogak: Sokan panaszkodnak arra, hogy éjszaka, hajnali 2-3 óra között rendszeresen felriadnak. Ennek egyik oka az lehet, hogy a máj ilyenkor próbálja megtisztítani a szervezetet a paraziták miatt termelődő méreganyagoktól. Szintén alvászavart okozhat a végbél viszketése, ami a végbélen kívül éjszaka lepetéző giliszták számlájára írható. A vakarózás miatt a paraziták petéi az ágyba, majd a levegőbe kerülnek, innen jutnak vissza a szájon át a szervezetbe, ahol kifejlődnek. Nem éppen gusztusos folyamat… A paraziták jelenlétének másik jellemző tünete a fogcsikorgatás, ami különösen az alvó gyerekeknél figyelhető meg.

Bélgyulladás: A paraziták irritálhatják a bél belső falát, ami gyulladáshoz vezethet. A gyulladás miatt elégtelenné válik a tápanyagok, különösen a zsiradékok felszívódása, amik ezért megjelennek a székletben.

Bőrbetegségek: Csalánkiütés, ekcéma, valamint más típusú allergiás bőrbajok, nem ritkán kelések és sebek is kialakulhatnak a paraziták miatt.

Fájó izmok és ízületek: A paraziták az ízületekbe és az izmokba is beágyazódhatnak. Az okozott fájdalmat az orvosok általában ízületi gyulladásként diagnosztizálják.

Granulomák: Az elhalt paraziták lárváit vagy petéit körbefogó daganatszerű csomókat granulomának nevezzük. Általában a vastagbél és a végbél falán, esetleg a tüdőben, májban, hashártyában és a méhben alakulnak ki.

Hasmenés: A paraziták egyes fajtái prostaglandint termelnek, emiatt a széklet vizessé, hasmenésszerűvé válhat.

Idegesség: Az ok nélküli ingerültség, idegesség sokszor paraziták jelenlétére vezethető vissza, ezek toxikus ürüléke ugyanis ingerelheti az idegrendszert. (Jó példa erre Maria Callas esete: sokáig nem is gondolták, hogy a világhírű operaénekesnő szervezetében paraziták lehetnek, de miután eltávolították a testében élősködő galandférget, egycsapásra lefogyott, bőre megszépült, addig szeszélyes természete megszelídült.)

Immunrendszer zavarai: A paraziták gátolják az immonuglobulin elválasztását ezzel megzavarják az immunrendszert, amelyet folyamatos védekezésre ösztönöznek. A felfokozott készenléti állapot miatt a szervezet kimerül és védtelenné válik a fertőzésekkel szemben.

Krónikus kimerültség: Fáradtság, influenzaszerű panaszok, koncentrációs- és memóriazavarok: mindezt könnyen lehet, hogy a szervezet normális működéséhez szükséges tápanyagokat elvonó paraziták okozzák.

Nehéz emésztés: Bizonyos paraziták jelentősen csökkentik a belek keresztmetszetét, ezzel székrekedést okoznak.

Szelek és hascsikarás: A felső vékonybélben élő férgek miatt kialakuló gyulladás felfúvódást és bélszelet okoz. A gyakori felpuffadás az egyik legbiztosabb jele a paraziták jelenlétének.

Vérszegénység: Léteznek olyan paraziták, amelyek a belek belső falán keresztül szívják magukba a táplálékot. Ha ezek túlságosan elszaporodnak, akár vészes vérszegénység is kialakulhat.

Paraziták betelepedésére árulkodó jelek a fentieken kívül az elhízás, erős éhségérzet, indokolatlan fogyás, kellemetlen szájíz, illetve lehelet, köldöktáji fájdalom, heves szívverés, homályos látás lehajolás és felállás közben, orr- és fülviszketés, alvás közbeni nyálfolyás, asztma, epilepszia, cukorbetegség, pattanásos bőr, migrén és erős fejfájás, valamint az élősködők jelenlétére utalhat a szívbetegség és a rák.

Dr. Hulda Clark Phd. a „Gyógyír mindenféle rákra” című könyvében bizonyítékokat sorol fel arra, hogy valamennyi daganatos megbetegedést a paraziták egyik fajtája, a Fasciolopsis Buskii nevű élősködő okozza. A szakember szerint, ha megszüntetik a paraziták jelenlétét a szervezetben, a betegből a daganatok eltűnnek. Felmerülhet a kérdés – joggal –, hogy ha ennyire egyszerű a megoldás, miért nem ezt a módszert alkalmazzák az egész világon. Egyfajta válasz lehet, hogy a drága műtét vagy kemoterápia nagyobb ösztönzés az orvos és a kórház számára, mint az ehhez képest fillérekbe kerülő tisztítókúra. Ha az utóbbi módszer terjed el, az megrendítené a gazdaságot, egészségügyi alkalmazottak milliói veszítenék el munkájukat. Érdekes okfejtés, ugye?

"Nekem is gyermekkorom óta lassú az emésztésem"
A közjegyző által hitelesített vélemény megtekintéséhez kattintson a pecsétre.

Eiselt Krisztina vagyok. A férjem kérésére kezdtem béltisztító programot keresni az internet segítségével és hamar meg is találtam a Natural Swiss termékcsaládot. Bár én eleinte nem terveztem, hogy belevágjak, a tájékoztatókban olvasottak mégis meggyőztek arról, hogy erre a tisztító kúrára mindenkinek szüksége van! Nekem is gyermekkorom óta lassú az emésztésem, gyakran volt szorulásom és állandó gyomorégéssel küszködtem, a 30 éves kor után felrakodott felesleges zsírpárnákról nem is beszélve. Így azt gondoltam mire várjak hát, szinte kiált a szervezetem a béltisztítás folyamatáért.

Nálam nehezen indult be a folyamat ami nem csoda hiszen az évek óta bennem kialakult paraziták és salakanyag nem tűnik el egy perc alatt, ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy legyen türelmes első alkalommal, mert megéri és nagyon fontos betartani a folyadékfogyasztási szabályt. A béltisztító kúrát 2 hónapja kezdtem és már a 3. naptól megszűnt a gyomorégés, puffadás és a migrénes panaszaim is eltűntek! Gyakoribb és kiszámíthatóbb a székletem amitől jobban érzem magam. Az is nagyon szimpatikus, hogy reggel még otthon lerendezhetem a tabletták és rost fogyasztásával a dolgokat, az esti tea, pedig kifejezetten jólesik. Nagyon szeretném elkezdeni a méregtelenítő kúrát is, hogy teljes legyen a tisztulás!

Eiselt Krisztina
Nagymaros, 2016-07-12

PARAZITARIADÓ! MOSATLAN GYÜMÖLCS ÉS HÁZI KEDVENCEK

Legfőbb veszélyforrás a fertőzött élelmiszerek, mosatlan zöldségek és gyümölcsök, mert ezek segítségével juthatnak testünkbe a paraziták petéi és lárvái. Sajnos ugyanilyen nagy eséllyel kerülhetnek belénk paraziták a házi kedvencekből is, hiszen többségük, akár észrevétlenül is, hordoz valamilyen férget. A paraziták petéi az állat ürülékén keresztül távoznak, ráragadnak a szőrükre, innen pedig a simogatás, cirógatás során – vagy akár a levegőn keresztül – bejutnak az emberbe. Nagyon fontos tehát, főképpen a kisgyerekek, várandós anyák és a betegek tartsák magukat távol a fertőzött állatoktól.

VIGYÁZZUNK A VASTAGBELÜNKRE

A vastagbél igazi kánaán a paraziták számára. Az angol Királyi Orvosi Akadémia állásfoglalása szerint a betegségek és rosszullétek 90 százaléka valamilyen módon összefüggésben van a vastagbéllel. A szakértők 36 féle méreganyagot azonosítottak, amelyek a káros anyagokkal telített vastagbélben termelődnek. Ezek a mérgek a véráramba jutva károsítják a szervezetünket. Dr. Bernard Jensen, a világ egyik vezető szakembere állítja, hogy a 40 év felettiek vastagbelében 2-12 kiló!!!!! káros lerakódás található, amiben szinte nyüzsögnek a paraziták.

Nem csupán károsítják szervezetünket, hanem elveszik előlünk a legértékesebb tápanyagokat. Ezért történhet meg, hogy hiába étkezünk egészségesen, szedünk vitaminokat, táplálék-kiegészítőket, mégsem tapasztalunk pozitív változást magunkon. Hogy valóban elérjük a kívánt hatást, étrendünk megváltoztatása előtt a paraziták jelenlétét is meg kell szüntetnünk testükben, azaz ki kell irtanunk őket. Dr. Donald Kelley úgy gondolja, hogy a hízás is a paraziták számlájára írható. Mivel az értékes anyagokat megeszik előlünk, így nekünk csak a kalóriák jutnak, amiből ráadásul a testünk egyre többet kíván, hogy így pótolja a hiányzó vitaminokat.

A feladat tehát nem is olyan bonyolult: tisztítsuk meg vastagbelünket a lerakódott salakanyagtól, és a benne megbúvó paraziták hadától. Ahogyan dr. Brian Carpenter fogalmaz: azért kell eltüntetni a felgyülemlett székletanyagot a vastagbélből, hogy gátat vessünk a folyamatos önmérgezésnek. Utóbbi megjegyzés nem elírás: amikor ugyanis a szervezetünk tápanyaghoz jutna az eltömődött vastagbélen keresztül a mérgező székletanyagot is felszívja. Mindenesetre bizonyított, hogy Észak-Amerikában a 15-44 éves korosztály körében a kórházba jutás harmadik, a 45-64 évesek között a második leggyakoribb oka az emésztés zavara. Ez is azt mutatja, hogy az önmérgezés a kor előre haladtával fokozódik.


MÉREGTELENÍTSÜNK!

Tény és való, nehéz első hallásra mindezt elfogadni. Legtöbbünk úgy van az ilyen dolgokkal, hogy „velem ugyan soha nem történhet meg ez a csúfság”. Jó tudni, hogy hiába tisztálkodunk akár naponta többször, nem csókolgatunk kutyákat, sőt mosatlan gyümölcsöt sem eszünk, mégis lehetnek bennünk paraziták. Ne legyenek illúzióink, mi sem vagyunk jobbak a többieknél, de ha mégis, erről a paraziták bizony nem tudnak.

A tisztítókúrával semmit sem veszíthetünk legfeljebb, ha nem találunk semmi furcsát a székletünkben elmondhatjuk magunkról, hogy minket elkerültek az emésztőrendszerben élő férgek. Már ezért is megéri a tisztítás!

Ha viszont az utóbbi időben bizony fáradékonyabbak vagyunk a kelleténél, nehezebben megy a koncentrálás, vagy emésztési gondjaink vannak, például kedvenc ételeink elfogyasztása után szörnyű hasgörcsök kínoznak, jusson eszünkbe: lehetséges, hogy ezeket a tüneteket a bennünk élő paraziták okozzák. Ilyenkor egy pillanatig se tétovázzunk: kezdjük el használni a mintegy ötvenféle gyógynövényből összeállított Clean Inside® termékcsomagot.

Velem pontosan ez történt. A béltisztító kúra alatt voltak olyan pillanatok, amikor még létezni sem volt kedvem, annyira undorodtam mindentől. 30 napig tart a kúra, az én esetemben két hét kellett ahhoz, hogy elinduljanak dolgok – vagyis inkább eltávozzanak azok az „izék”, kimásszanak belőlem a paraziták.

Ezt követően viszont legalább minden másnap kijött valami. Felváltva éreztem csodálatot és undort, de ma már tudom, hogy nincs mit szégyellnem: mással is ez történik, ha paraziták vannak benne.

Még két hónapig folytattam a tisztítást, ami így 90 napig tartott. Ennek oka, hogy az első hónap után is találtam néhány kellemetlen vendéget: többek között gilisztákat és azokat a különböző színű, általában hajfonatszerű valamiket, amelyek leginkább hascsikarásokkal kísérve távoznak az emberből.

Bátran kijelenthetem, hogy a méregtelenítő kúra hatása egyszerűen elképesztő! A paraziták távozása csak hab volt a tortán: az első kellemes hatás az energiák felszabadulása volt. Úgy éreztem, hogy akár két napon át is képes lennék egyfolytában dolgozni. És még egy áldásos hatás: felkelés után már nem vagyok annyira berekedve, a légzés nem esik nehezemre, nincsen váladék a torkomban. Ráadásul azt tapasztalom, hogy mintha a derekam is rendbe jött volna…

ÉS AKKOR A MEGELŐZÉS

El kell mondanom, hogy egészen eddig kizárólag az orvostudományban bíztam, a természetes „bogyókat” nem tartottam valami sokra. Most viszont mindez megváltozott.

Megtapasztaltam, hogy a betegségek megelőzése lényegesen fontosabb, mint maga a gyógyítás. Hiszen kezelésre akkor van szükség, ha már valami nem működik rendesen, ezt pedig sok esetben nagyon nehéz megváltoztatni. Nem lehet vitás, hogy a szervezet alapos kitisztításával, a paraziták kiirtásával tehetünk a legtöbbet a bajok megelőzése érdekében.

Felfedezéseimet a barátaimmal, közeli és távolabbi ismerőseimmel is megosztottam örömmel mondhatom, hogy megfogadták a tanácsom és kipróbálták a tisztítást. Nem is lepődtem meg azon, hogy mindnyájukban voltak paraziták. Szabó Lukács barátom például három héten keresztül minden nap ürített férgeket, mikor a paraziták első – egy közel méteres, de több részre szakadt példányát – meglátta, bizony nem akart hinni a szemének. Később annyit mondott nekem, hogy ott, abban a pillanatban új ember lett, addig ugyanis csak legyintett a tisztító programokra.

A Clean Inside®-ot is csak a kedvemért használta. Azóta azon gondolkodik, mennyi betegséget megúszhatott volna, ha hamarabb elvégzi a tisztítást és a paraziták kiűzését – ehhez csak annyit tennék hozzá, milyen sok kellemetlenséget előzött meg azzal, hogy legalább 37 évesen rászánta magát! Most már persze ő is lelkesen ajánlja a terméket, hiszen a tapasztalatnál nincsen hitelesebb tanácsadó. Még a nagypapáját is rávette a kúrára, amit nagyon jól tett, mert a tisztítás soha sem késő!

Nem szabad esélyt adni arra, hogy paraziták kerüljenek a szervezetünkbe, mert ha hagyjuk őket élősködni, azzal saját egészségünket ássuk alá. Rajtunk áll tehát, hogy megvédjük a testünket, vagy önként átengedjük a paraziták, giliszták és férgek támadásának. A megoldás itt van a kezünkben, ezt a cikket pontosan azért írtam, hogy segítsek a döntésben. Ezért nem is próbáltam kiszínezni, felfújni a tényeket, ezek – azt hiszem – önmagukért beszélnek. Én már szerencsére túl vagyok rajta, ezért mindenkinek javaslom: próbálja ki a Clean Inside® tisztítókúrát és higgyen a szemének. Paraziták márpedig vannak.

Üdvözlettel,
Dr. Pudlupszki Csaba

Forrás és megoldások: https://www.meregtelenites-beltisztitas.com/parazitak-nema-gyilkosok?gclid=CJCA466_r9UCFSEM0wodg2UK9Q

2017. április 22., szombat

L-aszkorbinsav a valódi C-vitamin



2017. április 14., péntek

Nyirokrendszer


Nyirokrendszerünk – mint védőbástya

A nyirokrendszer létezéséről a legtöbben csak akkor vesznek tudomást, ha valamilyen működészavar lép fel. Összehasonlítva a vérkeringéssel, a nyirokrendszernek nincsen külön a szervek felé vezető érrendszere: ezt a feladatot az artériák látják el, együtt szállítva a vér valamennyi elemét, azokat is, amelyekből a szervekben a nyirok összeáll.

Az egyes szervekből nyirokérpályák kapcsolódnak össze, végül a fő vénába torkollanak. Nincs tehát a nyirokkeringést fenntartó önálló „pumpa”, ezzel szemben a nyirokérpálya részeként a nyirokcsomóknak egymásra épülő, egyre nagyobb és összetettebb szűrőrendszere van.

A nyirokerek egészségeseken nem láthatók, tapinthatók, szemben a nyirokcsomókkal, amelyeket egy kis gyakorlattal szimmetrikusan néhány helyen ki lehet tapintani – főként az állkapocs alatt egy lezajlott mandulagyulladást, torokgyulladást, néha foggyökérgyulladást követően. 

Másutt azonban egészségeseken nem észlelhetők: ha valaki önvizsgálattal mégis ilyet találna akár a nyaki izmok között, a hónaljában vagy az ágyékhajlatban, mindenképpen keresse fel orvosát, mert ezek egy lezajlott fertőzés lassan múló következményei is lehetnek, ám korai jeleit is mutathatják egy komolyabb betegségnek. (Az emlőrák korai felismerését segítő önvizsgáló programokban fontos szerepe van a hónaljárkok áttapintásának.)

Mindez azonban a felszín – lássuk, mi zajlik a nyirokrendszer mélyén!

Sejtjei eredetileg  (már a magzati életben is)  a csontvelőből származnak, és komplikált érési folyamaton mennek keresztül – nagyrészt a mellkas felső részében található, felnőttkorra elsorvadó tímusz (csecsemőmirigy) közreműködésével. 

Ez lehetővé teszi, hogy az éppen aktuális igényeknek megfelelően érjenek meg: más sejtösszetétel szükséges például egy fertőzés elhárítására,
és megint más például allergia esetén.

A nyirokrendszer sejtjei mindenütt jelen vannak a szervezetben a bőr vagy a nyálkahártyák felszíne alatt, ahol lehetőség van idegen anyagokkal való találkozásra, legyenek azok táplálék fehérjék, baktériumok, vírusok vagy akár pollenek. Szerepük nagyon fontos a rákosan elfajult sejtektől való megóvásunkban is.

Az idegenség felismerése különféle válaszokra késztetheti az immunrendszert: például az emésztő szervekben elősegíti a táplálék lebomlását, és „eltűri” az idegen (táplálék) fehérjék jelenlétét, csak olyan anyagokkal szemben szerveződik védekező-elhárító reakció, amelyeket károsként azonosít. Ha ez a működés sérül, akkor alakulnak ki – minden 20–30. emberben – az ételallergia tünetei.

A torokban, a légutakban főleg a fertőzést kiváltó baktériumok, vírusok jelentenek kihívást, melyeket a nyirok-immunrendszer sejtjei bekebeleznek és megemésztenek, vagy a kis nyirokereken keresztül a helyi nyirokcsomókba szállítanak. 

Itt további lebontásuk, megsemmisítésük mellett normál esetben kialakul a védettség is, olyan sejtek segítségével, amelyek éveken, évtizedeken keresztül emlékeznek például egy baktérium sejtfalára, és ha ismét kapcsolatba kerülnek vele, azonnal osztódni kezdenek – így nagy mennyiségű „ölő” sejt és a baktériumokat elpusztító fehérje képződik.

A fertőzések leküzdése lázzal, gyulladással, a nyirokcsomók átmeneti megnagyobbodásával jár (a fokozott véráram, az oda bevándorló és az ott képződő védő-elhárító sejtek nagy tömege miatt). Ha a nyirokcsomó lánc első elemei nem tudják a kórokozókat elpusztítani, a nagyobb nyirokcsomók felé vezető nyirokér is gyulladásba jöhet, ami fájdalmas, meleg, piros csíkként látható (pl. a karon egy szennyezett kézsérülés következményeként). A fertőzést kiváltó mikroba a véráramba is bejuthat, ilyenkor a lép feladata a kiszűrése és megsemmisítése.

A nyirokrendszer igen sérülékeny: visszatérő gyulladások, műtétek, besugárzások, esetleg más földrészeken szerzett parazitafertőzések olyan súlyosan károsíthatják, hogy már nem tudja a szövetközti folyadékból létrejövő nyirkot elszállítani – ilyenkor tartós nyirokvizenyő alakul ki (a végtagokon, esetenként az arcon). Ennek végleges megszűntetése szinte megoldhatatlan feladat. Az értorna vagy a kompressziós kezelés segíthet ugyan, de ennél sokkal fontosabb a megelőzés.

A bél számára előnyös a probiotikus hatású baktériumokkal dúsított tejtermékek fogyasztása, a gyulladáscsökkentő – sőt az allergiás tüneteket is mérséklő – hatású antioxidánsok és halolaj rendszeres fogyasztása. Táplálékunk nem tartalmaz elegendőt a nyirokrendszer épségéhez, az immunrendszer hatékony működéséhez szükséges nyomelemekből (pl. szelén és cink), valamint egyes vitaminokból (pl. C és A vitamin), tehát gondoskodnunk kell ezek rendszeres pótlásáról is.

Forrás: http://www.paramedica.hu/200410/24_terapia1/index.htm

Prof. Dr. Nékám Kristóf

2017. március 18., szombat

Méhpempő szuperélelmiszer



Kevés olyan jó minőségű, erős, természetes gyógyhatású eledel van, mint a méhpempő, mely számos betegség megelőzésére alkalmas.

Gyakran hallhatunk manapság a méhpempőről – gyógyhatású készítmények formájában. A tiszta méhpempő tulajdonképpen a méhecskék teje. Kinézetre a sűrített tejre emlékeztet: fehér, zselés az állaga. A méhkirálynő eledele, valamint a kisméheké életük legelső napjaiban. A dolgozó méhek garatmirigy váladéka a méhpempő, mely a méhek táplálékául szolgál. Kivételes tulajdonságai miatt már az 1960-as években elkezdtek érdeklődni iránta. Tény: csodálatos táplálék kiegészítő.

Hogyan fogyaszthatjuk a méhpempőt?

Gyermekeknél egy kiskanálnyi elég naponta, a felnőttek többet is fogyaszthatnak – az egyes betegségek megelőzése és kezelése tekintetében a méhpempőnek megvan a pontos adagolási utasítása. Mézzel keverve is kellemesen fogyasztható.

Általában egy-három hónapig tartó kúrákat lehet végezni vele, naponta legfeljebb 5 grammot elfogyasztva belőle. Fontos tudni, hogy étkezés előtt negyed órával kell fogyasztani és kissé feloldani a nyelv alatt. Forrás: http://napidoktor.hu/dieta/mi-is-az-a-mehpempo/

Mely betegségek gyógyulását segíti, vagy mely betegségeket előzhetünk meg a méhpempő szedésével?

Erősítő és Energetizáló hatás

Betegség alatti, utáni állapotból való felerősítésnél, kitűnő. Elősegíti a fiatal szervezet normális fejlődését, a felnőtt vagy az idősödő szervezetet pedig, biológiailag erősíti, sejtjeit megújítja. A fiatal szervezet növekedésének elősegítése mellett az öregedést lassítja.

Méregtelenítés Méhpempővel

Szedésekor a szervezet intenzív méregtelenítése következik be, mely javítja az anyagcserét a szervezetet alkotó sejtek szintjéig. Azt lehet mondani, hogy “ott segít, ahol baj van”. A méhpempő az összetételében található különleges kötések, proteinkombinációk, immunoglobulinok, telítetlen zsírsavak – különösen az Omega 4 és 6 – által méregtelenít, regenerálja a sérült sejteket. A méhpempő talán a leg hatékonyabb méregtelenítő hatóanyag, amit ismerünk.

Immunerősítés

A méhpempőnek kitűnő immunerősítő és antivirális hatása van, ezért hatásos járvány idején az influenza megelőzésében. Amikor az immunrendszer nem működik rendesen, akkor jelentkeznek a különböző betegségek. A méhpempő, a proteinkombinációi és a benne lévő különleges kötéseknek köszönhetően, erősíti és jobb funkciót biztosít az immunrendszernek. Immunerősítésre ajánlott 7 – 8 napos kúra

Hepatitisz

A hepatitisz összes típusa esetén, ajánlott méhpempő kúrát tartani. 90 napos kúra ajánlott, reggelente 3 gramm éhgyomorra, nyelv alatt elszopogatni 30 perccel étkezés előtt.

Daganatok ellen

Csak a tiszta méhpempőben található meg a 10-HDA (hydroxy-decenoic sav), mely gátolja a daganatos sejtek kialakulását és növekedését. Javasolt adag, napi 1 gramm, reggel nyelv alatt elszopogatni, 60 napos kúra formájában, amit évente 2-3-szor meg kell ismételni. A kúra idején ajánlott vegetáriánus étrendet tartani sok nyers gyümölccsel és zöldséggel, ami elősegíti a tiszta méhpempő hatékonyságát.

Érelmeszesedés

A méhpempő az érelmeszesedés vagy más néven ateroszklerózis kezelésére jótékonyan hat. Ajánlott 40 – 50 napos kezelés, 2 gramm reggel éhgyomorra nyelv alatt felszívódva, 30 perccel étkezés előtt. A kezelést szükség esetén évente 2 – 3-szor ismételjük meg.

Szív és vérkeringés

A méhpempő jó hatással van a szív és a keringési zavarok kezelésében. Bioaktív anyagokat tartalmaz, melyek erőteljesen ösztönzik az antitestek és a fehérvérsejtek képződését, lassítja az érelmeszesedést – szklerózis –, megakadályozza az értágulást, csökkenti a szívinfarktus kockázatát. Keringési zavarokra, szívbetegségekre a pempő általában igen jó hatású, több szívbeteg orvos állította már, hogy a méhpempő a “szívesek kenyere”.

Koleszterinszint csökkentés

A méhpempő csökkenti a koleszterinszintet, a vérrögök kialakulását meggátolja az erekben. Ezért szedése ajánlott a szívinfarktus megelőzésében. Ajánlott adagolás, napi 2 gramm reggel, éhgyomorra nyelv alatt felszívódva, 30 perccel étkezés előtt.

Vérszegénység

A méhpempő szedése során, nő a vörös vérsejtek száma és minősége. A vérszegénységet 4 hetes kúrákkal kezelhetjük, napi 3 – 4 gramm reggel 30 perccel étkezés előtt, nyelv alatt felszívódva. Ha a betegség súlyosabb, növeljük a napi adagot.

Cukorbetegség

A méhpempő hatással van a hasnyálmirigyben található, az inzulin termelésért felelős Langerhans-szigetek felépülésére. A hasnyálmirigy felszabadul a fokozott inzulintermelés kényszere alól. Csökkenti a cukorbetegséggel járó testi és lelki kimerültséget. 6 – 8 hetes kúrát tartsunk, mely alatt 2 – 3 gramm méhpempőt fogyasszunk reggel éhgyomorra, 30 perccel étkezés előtt, nyelv alatt felszívódva.

Csonttörés, Csontbetegség

A méhpempő egyik legismertebb gyógyító hatása, hogy elősegíti a csontszövet termelődését, ezáltal a csontok regenerálódnak és a gyógyulás ideje lerövidül. Csonttörés esetén 45 napos kúra ajánlott, 2 gramm méhpempőt fogyasszunk 30 perccel étkezés előtt, nyelv alatt felszívódva.

Csontritkulás

A nőknél, 40 év fölött gyakran előforduló betegség a csontritkulás. A méhpempő segíti a petefészek működését az ösztrogén hormon termelésének serkentésével. E hormon hiánya okozza a csontritkulást. 40 - 45 év fölött ajánlott évi kétszer 60 napos méhpempő kúrát tartani, napi 1 grammos adagolással, reggel éhgyomorra, 30 perccel étkezés előtt nyelv alatt felszívódva.

Potencianövelő

A férfiakat mindég foglakoztatta, hogy mely módszerekkel vagy szerekkel fokozhatják férfiasságukat, hogy kezelhetik az impotenciát vagy a meddőséget valamint a spermaképződést. A méhpempő a méhcsaládban biostimulatorként hat, tehát befolyásolja a közösség fejlődését, a királynő – anyaméh – termékenységét és életének hosszát. A méhpempő használata növeli a tesztoszteronszintet a vérben, aminek fontos terapeutikus hatása van az endokrin alapú meddőség vagy impotencia kezelésében. A méhpempő az emberi testben is hasonlóan hat, a bioaktív hatása fokozza a termékenységet. Ajánlott adag: 80 – 90 napos kúra, naponta 2 gr. reggel étkezés elótt 30 – 40 perccel, nyelv alatt felszívódva.

Meddőség, Női problémákra

A méhpempő segít a női bajoknál, vetélés, meddőség, változó kor esetében. Ugyanis, növeli az ovulációt kiváltó luteinizáló hormonok szintjét a vérben. A petefészek működéséért, valamint a menstruációs ciklus szabályozásáért, ez a hormon a felelős. Meddőség esetén 1 – 2 grammos kúrát tartsunk, 28 napig, reggel éhgyomorra nyelv alatt felszívódva fogyasszuk, majd szünetet tartunk 28 napig, utána megismételjük a kezelést.

Várandós anyukáknak

A méhpempő fokozza a termékenységet, a magzat fejlődéséhez egy természet által gondosan összeválogatott táplálékot tartalmaz. A terhességi vérszegénységet is csökkenti. Stimulálja a peteérést, valamint serkenti a tejelválasztást. A koraszülés megelőzésében is fontos szerepet játszik A terhesség előtt 30 nappal, valamint a terhesség első 60 – 70 napjában ajánlott adag reggelente 1 gramm éhgyomorra, 30 – 40 perccel étkezés előtt, nyelv alatt nyelv alatt felszívódva.

Öregedés gátló hatás

A méhpempő késlelteti az öregedést, a szenilitást, az időskori elbutulást – demencia –, erősíti az emlékező képességet. Ajánlott évi három 60 napos méhpempő kúra, napi 2 gramm adagolással, reggel éhgyomorra, 30 perccel étkezés előtt, nyelv alatt felszívódva.

Szklerózis multiplex

A méhpempő bizonyítottan gyógyító hatással van a szklerózis multiplex, amiotrofiás szklerózis, Charcot- és Lou Gehrig-betegség néven ismert betegségre. A világon a legjobb eredményeket ezen a téren egy román orvos érte el, aki egy eddig szokatlan adagolási módszert alkalmazott, azaz napi 8-10 grammot 7 napig, négy hetes szünettel, ezután a kúrát megismételte. A tünetek nagy mértékben csökkentek.

Alzheimer-kór

Ugyancsak ismert a méhpempőnek az alzheimer-kór esetében kifejtett igen hatékony gyógyhatása, hiszen segít a szervezetet az elhalt sejtek újratermelésében, képes megállítani a degeneratív folyamatokat a központi idegrendszerben. Ajánlott 10 napos kúratartása, napi 5 - 10 gramm, majd 20 napos szünet. Ezután a kúrát meg kell ismételni évente hatszor.

Izületi betegségek

A méhpempő az izületi fájdalmakat jelentősen lecsökkenti, a porckopás tüneteit enyhíti. Gyulladás gátló hatású, és gyorsítja a reumás eredetű ízületi gyulladás, pockopás gyógyulását. Ez annak köszönhető, hogy a méhpempő serkenti a gyulladásgátló kortizol hormon termelődését a mellékvesében, ami lassítja az ízületi degeneratív folyamatokat és elősegíti a porcszövetek regenerálódását. 35 - 45 napos kúra ajánlott, napi 1-3 gr. reggel, éhgyomorra, 30 perccel étkezés előtt, nyelv alatt felszívódva.

Szemerősítő hatás

A méhpempő fogyasztásával javíthatunk a látásunkon, így a pempő segí visszaszorítani a szemproblémákat. Ajánlott 2 - 3 hónapos kúra, napi 1gramm reggel éhgyomorra, étkezés előtt 30 – 40 perccel, nyelv alatt felszívódva.

Gyermekgyógyászat

A gyerekgyógyászatban a méhpempő kezeléssel nagyon jó eredményeket értek már el. A méhpempő jó hatása kimutatható a beteg és gyenge gyermekeknél. Különösen eredményes hatása van azoknál a gyerekeknél, akik hipotrofiában – valamelyik szerv fejletlensége – szenvednek, még olyan esetekben is, ahol a klasszikus terápia sem segített. A pempő 7 napi fogyasztása után már látható volt a testsúly növekedése, az általános állapot javulása, étvágy- és alvásproblémák megszűnése, turger szövet, a bőr rugalmassága és a bőr alatti szövet növekedése.

A koraszülött gyermekeknél a pempő használata gyorsabb fejlődéshez vezet, mert a pempő erősíti és szabályozza az immunrendszert.

Alkohol- és drogfüggőség

A méhpempő nagyon hatékony az elvonási tünetek megszüntetésében, a drogfüggőség és az alkoholizmus kezelésében. Egy nagy adag – 25 gramm, mely százszorosa az eddig normálisnak tartott adagnak – a legtöbb esetben megszünteti az elvonási tüneteket (reszketés, szorongás, inkoherens gondolkozás stb.). Az adagolást 25 grammal kezdjük, majd naponta 1-2 grammal csökkentjük, 2-5 grammra. A kúra 3 hónapig tart.

Hangszálak

Az énekesek hangszálainak is nagyon jó tesz, a méhpempőben lévő savkeverék lazítja a hangszálakat. Az igénybevett hangszálakra ajánlott 1 gramm méhpempő szedése, reggel éhgyomorra, 30 perccel étkezés előtt, nyelv alatt felszívódva.

Álmatlanság és Depresszió

A méhpempő megszünteti az álmatlanságot, az étvágytalanságot, a depresszív tüneteket, javítja a közérzetet. Ez a leghatásosabb antidepresszáns. Mellékhatása nincs. Adagolás: 30 napos kúrák, napi 2 - 4 gramm méhpempő, reggel éhgyomorra, étkezés előtt 30 perccel, nyelv alatt felszívódva. A kúra után 1 - 2 hetes szünetet kell tartani, majd a kúrát újra lehet kezdeni.

Bőrápolás

A méhpempő belső használata esetén rendkívüli eredményeket lehet elérni a kozmetikában, a bőrápolás terén. A méhpempő normalizálja a faggyúmirigyek működését, így csökkennek a pattanások és a bőrgyulladások. Serkenti a bőrsejtek metabolizmusát, ami elősegíti a bőr nyomtalan és gyors hegesedését. Növeli az ösztrogéntermelést, így a bőrt finommá, selymessé és rugalmassá teszi.

Külső használat esetén a méhpempő bőrre kenve kitűnő fiatalító hatással bír. Kenjünk a bőrre egy vékony réteget, hagyjuk fent 15 percig – ez idő alatt a bőr kipirosodik és megráncosodik, de nem kell megijedni –, ezután langyos vízzel lemossuk, és hagyjuk a bőrt megszáradni. Pár órán belül a bőr láthatóan finomabb és fényesebb lesz. A kezelést meg lehet ismételni 1-2 naponta, így a ráncok, foltok, elszíneződések fokozatosan eltűnnek
Forrás: http://www.harmonet.hu/ezoteria/57532-25-titkos-gyogymod-a-csodalatos-mehpempovel.html?page=2

Beszerzési forrás: http://www.mehpempo.com/




    2017. március 17., péntek

    A virágpor szuperélelmiszer


    A virágpor 33 pozitív hatása

    A nyers virgágpor egy életadó szuperélelmiszer, és nagyszerűen hat a következő élettani funkciókra:

    A virágpor élettani hatásai

    1. Energiát ad, növeli az életerőt és a vitalitást. A reggel elfogyasztott nyers virágpor hatalmas lendületet adhat mind a testünknek mind a lelkünknek, az embert próbáló, feladatokkal zsúfolt napjainkon.

    2. Gyorsítja az egészséges új sejtek növekedését. A virágpor talána a legjobban képes megtámogatni a szervezet sejtjeinek a megújulását, hiszen mind a 22 aminosavat tartalmazza, amiből az ember felépül.

    3. Hatékonyan semlegesíti a toxinokat, méregteleníti a szervezetet, főként a belső szerveket, így a beleket a májat az epét. A nyers virágpor intenzív méregtelenítési folyamatokat indít be a testünkben. Éppen ezért az első virágpor fogyasztásunk során, csak fél adagot együnk meg belőle.

    4. Csökkenti a magas koleszterinszintet. A virágpor hozzájárul a vérünkben lévő rossz fajta koleszterin szintjének csökkentéséhez.

    5. Növeli az alacsony vérnyomást. A virágpor fokozza a vörös vérsejtek termelődését. A virágporban rengeteg rutin van, amely fokozza az érfalak rugalmasságát, így végső soron a két hatás vérnyomás növekedést okoz.

    6. Elősegíti a fokozott ellenállást a fertőzésekkel szemben. A virágpor antibakteriális anyagokat tartalmaz, melyek a kórokozókkal szembeni küzdelem során segítenek.

    7. Kiegyensúlyozza az idegrendszer működését. Rengeteg idegrendszer támogató anyag van a virágporban, így például acetilkolin, lecitin és B­vitaminok is jelentős mértékben.

    8. Javítja az életminőséget. A virágpor fokozza az egészségi állapotunkat, ez pedig egyenesen az életminőség javulásához vezet.

    9. Gátolja a jóindulatú és rosszindulatú daganatok növekedését. Több kísérlet is van arra vonatkozólag, hogy a nyers virágpornak daganat ellenes hatása van.

    10. Támogatja a teherbeesést és a terhességet is. A virágpor hozzájárul a teherbeeséshez ­ kiváltképpen a méhpempővel együtt fogyasztva. A terhesség alatt támogatja a magzat fejlődését, ellátja az édesanyát a szükséges tápanyagokkal.

    11. Lerövidíti a lábadozás idejét, így műtétek után kiváló megoldás lehet a betegeknek.

    12. Elősegíti a fokozott szöveti regenerációt.

    13. Elősegíti a barnulást. A virágporban rengeteg karotinoid van. A répával azonos mennyiségű virágpor, négyszer több béta karotint tartalmaz.

    14. Elősegíti a bőrszövet regenerálódását. Ha bőrünk megviselt, például napsütés vagy szennyeződések okozta hatásoktól, a virágpor segíthet.

    15. Csökkenti a ráncokat. A virágport bele keverhetjük arckrémekbe pakolásokba, de elfogyasztva is segíthet az öregedés jeleinek eltüntetésében.

    16. Megszünteti az éhséget így támogatja a fogyást. A nyers virágpor fogyasztásával jelentős mértékben hozzájárulhatunk a felesleges súlyoktól való megszabaduláshoz, csökkenthetjük vele éhség érzetünket. Szabályozza a testsúlyt, ezért ajánlott túlsúlyosaknak és cukorbetegek is.

    17. Szabályozza a biológiai funkciókat. A szervezetünkben számos folyamat zajlik, melyek sokszor nincsennek egyensúlyban egymással így betegségek forrásai lesznek. A virágpor megadja a testünk számára szükséges tápanyagokat, így a felborult egyensúlyi állapot megszűnik.

    18. Nyugtat és ellazít. Kiváltképpen a hárs virágpor, de minden más virágpor az idegrendszerre nyugató és kiegyensúlyozó hatással bír.

    19. Lassítja az öregedési folyamatokat. A virágpor sejtregeneráló hatású az öregedési folyamatok lassítja.

    20. Növeli a koncentrációt és javítja a memóriát. Több kutató is igazolta gyermekeken az IQ hányados növekedését több hetes virágpor kúrákat követően. A virágpor jelentős mennyiségben tartalmaz az idegrendszerünk számára szükséges fontos tápanyagokat.

    21. Aktiválja a belső elválasztású mirigyeket.

    22. Helyreállítja az egészséges étvágyat, így anorexiások számára nagyszerű megoldás súlygyarapodás céljából.

    23. Meghosszabbítja a fiatalságot. Köztudott tény, hogy szerte a világon a rendszeresen virágport fogyasztó méhészek, a legtovább élők és akik legtovább maradnak fiatalok.

    24. Fokozza a szexuális aktivitást. A virágpor önmagában de méhpempővel fogyasztva méginkább, növeli a szexuális teljesítményünket és hozzájárul a libidó fokozásához.

    25. Javítja az állóképességet, az erőnlétet és növeli az energia­szintet. A virágpor vitalizáló hatású szuperélelmiszer, több mint 100 összetevővel. Menedzserek és cégvezetők számára a legjobb választás.

    26. Erősíti az optimizmust. A virágpor jótékonyan hat az idegrendszerre, de hatásai ezen túlmutatnak. A nyers virágpor fogyasztásával szervezetünk energiaszintjei fokozódnak, semmihez sem hasonlítható páratlan íze pedig a különlegesség érzetét adja fogyasztójának. Protein, fehérje forrás testépítőknek A nyers virágpor jó minőségű protein és fehérje Máj állapot javítás virágporral A máj és epe egészség támogató pollen hatásairól

    27. Megelőzi a korai szenilitást. A virágpor megadja a szervezetnek azokat a tápanyagokat, amelyek az öregkori feledékenység mögött általában állnak.

    28. Fokozza a termékenységet. A virágpor hozzájárul mind a női mind a férfi termékenység fokozásához.

    29. Csökkenti a magas vérnyomást. A virágpor hatékonyan fel tud lépni a magas koleszterinnel szemben, továbbá csökkenti a lerakódásokat az erekben és egyben rugalmassá is teszi őket. Ezek a mind vérnyomáscsökkentő hatások.

    30. Megszüneti a túlzott kálcium­lerakódásokat.

    31. Megszünteti a húgysav túlzott felhalmozódását.

    32. Javít a prosztata állapotán. A virágpor fogyasztásával a férfiak a középkorban oly gyakori prosztata megnagyobbodás tünetein enyhíthetnek.

    33. Semlegesíti a sugárkezelések és kemoterápiák hatáait. A virágpor rengeteg antioxidánst tartalmaz, melyek segíthetnek sugárkezelések és kemoterápiák során.