2015. október 1., csütörtök

Öt varázslatos tibeti jógagyakorlat

A varázslatos tibeti jógagyakorlatok hatékonyságának, gyógyító erejének kulcsa a csakrák (energiaközpontok) harmonizálásában rejlik. A csakra szanszkrit kifejezés, magyarul kereket jelent. A csakrák forgó energiakerekek, energiatölcsérek, melyek az energiatesthez csatlakozva a világ felé nyitódnak.

Feladatuk az energiatest, és azon keresztül a fizikai test éltetése, energiával való ellátása és működésének irányítása, valamint az auraszintek energiatöltése. Nélkülük megszűnne a fizikai test működése, mivel nem lenne, ami irányítja.

Az embernek 7 (egyes elméletek szerint 12) fő csakrája van. A fő csakrákon kívül még 21 mellékcsakra létezik, amik közvetlenül csatlakoznak egy-egy szerv energetikai rendszeréhez. Minden lényeges szervünknek tehát van egy mellékcsakrája.



A hét fő csakra a következő:
Fejtető, Homlok, Torok, Szív, Hasi idegközpont, Has/altest,
Farkcsont, (a gerincoszlop alapja)

A fejtető-csakra (korona) befolyásolja a tobozmirigy működését az agyban, ez a belépési pontja a testen áthaladó energiáknak, amelyek majd a „gyökér"-csakrában találkoznak. Ehhez a csakrához kapcsolódó szín az ezüstös fehér.

A homlok-csakrába belépő energia a hipofízis működését befolyásolja. Ez a spirituális központ, többek között az elme tudatalatti központja. Megfelelő színe az indigó.

A torok-csakrába irányított energia hatással van a pajzsmirigyre, ez a kommunikáció központja, színe a három színű kék.

A szív-csakra közvetlenül a szív fölött helyezkedik el. Ez az energiaközpont, és az érzelmeket motiválja, mint például a szeretet, együttérzés. Ezt a csakrát a csecsemőmirigy is befolyásolja, amelynek fontos szerepe van az immunrendszerben. Színe a zöld.

A hasi idegközpont (napfonat) csakrájába irányított energia stimulálja a hasnyálmirigy és a máj működését. Ez a központ kontrollálja az emberek egymásra ható energiáit. Színe a sárga.

A has és az altest (szakrális) csakrája befolyásolja a lép, a máj és a mellékvese hormonjait. Állítólag ez a központja a „zsigeri" ösztönöknek. Színe a narancs.

A „gyökér"-csakra a gerincoszlop alapja, ellenőrzi a fizikai vitalitást, hormonjai az ivarmirigyekben képződnek, színe a vörös.

Optimális egészségi állapotban csakráink egyforma sebességgel forognak, viszont ha megbetegszünk, stresszesek vagyunk, vagy egyéb negatív élményben van részünk, bizonyos csakrák forgási sebessége lelassul vagy megáll. Így az energia áramlása akadályba ütközik, tehát adott csakrához tartozó szerv nem tud megfelelően működni.

Az öt tibeti jógagyakorlat ezeket a lelassult vagy megállt energiakerekeket hozza ismét működésbe, ezáltal testünket, lelkünket, minden szervünket az optimális működési szintre emeli. Így lehetséges, hogy betegségeket gyógyít, fizikai és szellemi frissességet ajándékoz, beállítja az optimális testsúlyt és bőrállapotot…stb.

Néhány alapszabály a gyakorlatokkal kapcsolatban:

Minden nap el kell végezni az öt gyakorlatot, 
hogy kedvező hatása kiteljesedhessen.

Az első héten minden gyakorlatot háromszor végezzünk, majd a második héten ötször, a harmadik héten hétszer,... egészen addig növelve hetente a gyakorlatok számát kettővel, amíg el nem érjük a 21-es ismétlésszámot. Utána már minden nap 21-et csináljunk a gyakorlatokból.

Habár a gyakorlatok nem megerőltetőek, tartsuk be a fokozatosság elvét, mert erőteljes méregtelenítő hatásúak, nem kívánt mellékhatások jelentkezhetnek, ha túl gyorsan szeretnénk emelni az ismétlések számát. (Erről majd írok egy saját tapasztalatot). Méregtelenítő tünetek egyébként is jelentkezhetnek az első időszakban (pl. pattanások, náthaszerű tünetek, fejfájás, hányinger, gyomorpuffadás…stb.)

Annyit végezzünk, amennyi jól esik. Természetesen törekedjünk mindig a napi előírt mennyiség véghezvitelére, de semmit ne erőltessünk. Nem minden napunk egyforma, így a testedzéshez való hozzáállásunk is naponta más-más lehet.

A légzés nagyon fontos, nem mindegy, mikor lélegzünk ki és mikor be. Ennek módja minden gyakorlatnál le lesz írva. Mélyen lélegezzünk, és mindig az orrunkon szívjuk be a levegőt, és ott is fújjuk ki.

A gyakorlatokat ne végezzük túl gyorsan, de túl lassan sem. A légzés ütemében mozogjunk.




Most pedig nézzük a gyakorlatok leírását:

1. Ez egy igen egyszerű gyakorlat. Álljunk alapállásba, karunkat emeljük oldalsó középtartásba, és kezdjünk el forogni az óramutató járásával megegyező irányba. Egy körbefordulás számít egy gyakorlatnak, az első alkalommal három kört írjunk le. Ezt befejezve álljunk megmozdulatlanul, tenyerünket illesszük össze a testünk előtt, mintha imádkoznánk. Nézzük erőteljesen a kezünket, ez segít a szédülésünk leküzdésében is.


2. Feküdjünk hanyatt, kezünket tegyük szorosan a testünk mellé kétoldalt, tenyerünkkel lefelé. Emeljük fel a fejünket és a páros lábunkat egyszerre (állunkat szorítsuk a szegycsontunkhoz), közben szívjuk be a levegőt, majd engedjük vissza mindkettőt, közben fújjuk ki a levegőt. Az első alkalommal végezzünk három ismétlést. 

A napi gyakorlatszám elvégzését követően feküdjünk lazán tartott karokkal, lábakkal, lélegezzünk egyenletesen, nyugodtan.


3. Térdeljünk egy jógaszőnyegre, felső testünk maradjon egyenes, lábujjunkkal támaszkodjunk a talajon, kezünket tegyük a test mellé, a combunkra. Fújjuk ki a levegőt, közben hajtsuk le a fejünket, állunkat szorítsuk a szegycsontunkhoz. Szívjuk be a levegőt, közben hajoljunk hátra. Ebből is végezzünk az első alkalommal hármat. Befejezve csípőnket hátratolva, üljünk a lábfejünkre, karjainkat nyújtsuk előre és pihentessük rajtuk a fejünket.

4. Üljünk nyújtott ülésbe, nyissunk kb. 30 centiméter széles terpeszt. Kezünket tegyük a csípőnk mellé kétoldalt, előrenéző ujjakkal. Fújjuk ki a levegőt, közben hajtsuk le a fejünket, szorítsuk állunkat a szegycsontunkhoz. Majd szívjuk be a levegőt, közben emeljük meg a csípőnket és hajtsuk hátra a fejünket. Végül térjünk vissza kiinduló helyzetbe. Végezzünk ebből a gyakorlatból is hármat az első alkalommal, majd pihenésképpen behajlított lábainkra hajtsuk rá a fejünket.


5. Készüljünk úgy, mintha fekvőtámaszt szeretnénk csinálni (tenyér- és lábujj támasz). Fújjuk ki a levegőt, közben engedjük le a hasunkat és hajtsuk a fejünket hátra. Majd szívjuk be a levegőt, közben emeljük meg a csípőnket, háztetőt formázva. Ebből a gyakorlatból is három ismétlés célszerű kezdetben. 

Pihenésként a harmadik gyakorlatot lezáró mozdulatot alkalmazzuk (fenék hátra, lábunkra ülünk, fejünket a karunkon pihentetjük).

Tulajdonképpen ez az öt gyakorlat rendszeresen végezve az "örök fiatalság" forrása, harmonizálja a testet és lelket, egyensúlyba kerül az univerzummal.

Rövidített nyomtatható verzió (1 oldal) https://drive.google.com/file/d/0B5QUDrti_ORHTWRsSkNuTDlkREE/view?usp=sharing

Read more: http://tibetigyogyaszat.hupont.hu/16/a-tibeti-otos-joga-gyakorlat-a#ixzz3nK9luY4m

Forrás: http://antalvali.com/az-ot-tibeti-ritus-alkalmazasa.html

2015. szeptember 29., kedd

A különleges homeopátia

Homeopátia - a természetgyógyászat királynője

A homeopátia alaptörvényei A homeopátia alkalmazása meghatározott elvek alapján és különleges eljárással előállított gyógyszerekkel történik. A homeopátia három alapelvét Hahnemann foglalta rendszerbe:

1. A hasonlóság elve 

Hasonlót hasonlóval kell gyógyítani (Similia similibus curentur). A gyógyításban a hasonlóság elvének gondolatát már Hippokratész és Paracelsus is megemlítette, Hahnemann is hivatkozott az ő tanaikra. Ez az elv nem egészen szokatlan az akadémikus orvoslásban sem, gondoljunk pl. az allergiás betegeken végzett deszenzibilizálásra vagy a védőoltásokra.

Hahnemann gyógyszereit egészséges embereken próbálta ki, és a kialakuló tüneteket részletesen feljegyezte. Ezt az ún. műbetegséget, azaz az egészségeseken előidézett tüneteket (a gyógyszerképet) azután a gyógyítandó betegséggel (betegségképpel) vetette össze.
A betegséget olyan homeopátiás gyógyszerrel gyógyította, amely az egészséges embereken a betegséghez hasonló tünetsort eredményezett.

2. Gyógyszervizsgálat

Hahnemann ismerte fel, hogy csak az egészséges embereken végzett gyógyszervizsgálatok adhatnak a toxikológiát kiegészítő ismereteket a sajátos emberi átélési és megnyilvánulási formákról.

A gyógyszervizsgálat során csak egészséges, jó megfigyelőképességű, fűszert, alkoholt, nikotint nem fogyasztó vizsgálati személyek szednek tartósan alacsony vagy közepes erősségű, biztosan nem toxikus dózisú homeopátiás szereket, és a lehető legrészletesebben jegyzik fel szellemi, lelki és testi tüneteiket, szigorúan ellenőrzött körülmények között. Az így feljegyzett tünetek összessége a gyógyszerkép, melyet a Materia Medicá-k foglalnak össze. A homeopátiás gyógyszervizsgálatok napjainkban is folynak, így a gyógyszerkincs napról-napra bővül. Jelenleg kb. 2500 szert tartanak számon.

3. A potenciálás, a gyógyszerek előállításának különleges módja.

Hahnemann kezdetben hígítatlanul adta a homeopátiás szereket. Így igen erős reakciókat kapott, és bár betegei meggyógyultak, de néha a szer bevétele után, különösen idős vagy legyengült betegeknél, erőteljes kezdeti rosszabbodás jelentkezett. Ha egyszerűen csak hígította az anyagokat, akkor a hatás is gyengült, ezért más megoldást választott. 

Az adott anyagból 1 részt 99 rész alkohololdattal hígított, és az oldatot tízszer nagyon erősen összerázta, dinamizálta. Ez volt az első C (centezimális, 100-szorosára hígított) hatvány, melynek jelölése C1. Sok beteg még erre is hevesen reagált, ezért Hahnemann folytatta ezt a speciális szakaszos hígítást. 

A nem oldódó anyagok hígításai eldörzsöléssel, triturációval készülnek laktózzal a C3 hígításig, mely után már minden anyag oldatba vihető. Ez az eljárás is Hahnemann találmánya. Ő a gyógyszereket C30-ig hígította. Élete alkonyán az ún. 50000-es higítású LM poteciákkal gyógyított. Tanítványai, különösen a német nyelvterületen tízszeres, decimális hígítású D-potenciasort vezettek be. 

A homeopátiás gyógyszerek hatóanyagai 65%-ban növényi, 25%-ban ásványi és 5%-ban állati eredetűek. Kiindulási anyag lehet még kóros emberi váladék, esetleg vegyi anyag, pl. gyógyszer is. A homeopátiás gyógyszerek megnevezésének első tagja a kiindulási anyag rendszertani, fizikai vagy biológiai megnevezése, a második tag (C,D,LM) a hígítási lépték, a harmadik a potenciálási lépések száma.
A homeopátiás gyógyszerválasztás és gyógyulás A homeopátiás gyógyszer a beteg számára nagyon speciális úton kerül kiválasztásra.

1. Első lépés a homeopátiás anamnézis felvétele, melyben a fő hangsúly a spontán elbeszélésen van. A beteg elmondja betegsége történetét a lehető legrészletesebben, és bemutatja magát, kiemelve élettörténetéből mindazt, amit testi, lelki, szellemi szinten fontosnak tart. A cél, hogy a gyógyító megértse a betegség természetét és a beteget, aki kifejlesztette magában a betegséget. Mindez azért fontos, hogy a beteg individuális kezelésben részesülhessen. Az anamnézis felvételéhez nyugalom, idő, türelem és elfogulatlanság szükséges.

2. A spontán elbeszélés után az irányított anamnézis következik. Itt szóban, később esetleg kérdőíves kérdezéssel tematikusan tájékozódik az orvos a beteg testi tüneteiről, lelki, szellemi és általános megnyilvánulásairól. (étvágy, szomj, kívánások, hőérzet, alvás, izzadás, stb.)
3. Ezt követi a beteg hagyományos orvosi fizikális vizsgálata, eddigi leleteinek értékelése. A homeopata lehetőség szerint törekszik akadémikus orvoslás szerinti diagnózis felállítására. Ezt követi a terápiás terv elkészítése, majd a homeopátiás gyógyszer kiválasztása.

4. Az anamnézisben megismert tüneteket rangsorolni kell. Kevésbé érdekesek a betegségre jellemző tünetek, sokkal értékesebbek az individuálisak, melyek a beteg betegségére való egyéni reakcióját mutatják. Minél különlegesebb, feltűnőbb, szokatlanabb egy tünet, annál többet segít a szerválasztásban.

5. A tünetek alapján folyik az ún. repertorizáció, amikor a homeopata a homeopátiás tünetjegyzékben manuálisan vagy számítógép segítségével kikeresi a szóba jövő szereket. Közülük a Materia Medica gyógyszerképével egybevetve választja ki a legmegfelelőbbet.

6. Ezután dönteni kell a potenciáról és a dózisról. A potencia kiválasztásakor az orvos figyelembe veszi a kiindulási anyag természetét, toxicitását, oldhatóságát, és azt is, mennyire érzi biztonságosnak a választott szer helyességét. Az alacsony (D3-C6) potenciákat naponta többször, a közepeseket (D12-C30) napi vagy heti egyszer, a magas potenciákat (D200 és felette) általában egyetlen alkalommal adják, és a hatást figyelve szükség esetén ismétlik.

A gyógyszer bevételét követően a szervezeti áthangolódás azonnal megindul, látható jelei rövidebb-hosszabb lappangás után jelennek meg. Akut betegség esetén, ha jó szert választott a homeopata, a betegség könnyen és gyorsan gyógyul, nem követi hosszú lábadozás.

Az öngyógyító mechanizmusok aktiválódása miatt átmenetileg felerősödhetnek a tünetek, ún. kezdeti rosszabbodás léphet fel.

Miazma-tan a homeopátiában Hahnemann sokéves homeopátiás tapasztalattal megfigyelte, hogy korrekt kezelés ellenére voltak esetek, melyek visszaesetek a kiinduló állapotba. Feltételezte, hogy van egy, a szervezet egyensúlyát aláásó tényező, ami azonnal nem látható, de ami egészségünket-betegségünket a mélyből irányítja. Ezt a valamit miazmának, azaz beszennyeződésnek nevezte el. Hahnemann feltételezése szerint, minden betegség az életerő áthangolódásából származik. 

Hahnemann három miazmát írt le: 

1. Psora: hiány, alulműködés, funkcionális zavar
2. Sycosis: túlzás, túlműködés, túlzott szöveti reakció
3. Syphilis: elfajult működés, szöveti destrukció

Manapság a miazmák elszaporodásának lehetünk tanúi, melyek az egész emberiség egészségi állapotát súlyosan terhelik. 

A miazma olyan öröklött vagy szerzett zavar, amely egy alapvető dinamikai rendellenességet hoz létre az egyén, valamint az emberiség energiarendszerében.

A homeopátia tudományos igazolhatósága A homeopátia hatásosságát 200 éves múltja és sikerei bizonyítják. Számtalan esettanulmány beigazolta, hogy a homeopátia súlyos klinikai feltételek mellett is bevethető. 

Szerencsére ma már szigorúan tudományos módszerekkel igazolható a homeopátiás gyógyszerek hatásossága, és hatásmechanizmusáról is vannak hitelt érdemlő feltételezések. Vak, kettős vak, placebóval szembeállított vizsgálatok sokasága igazolja embereken, állatokon, sőt szövetkultúrákon és növényeken is a homeopátiás gyógyszerek hatásosságát.

A cikket a SHAPE magazinban olvashatja.

2015. szeptember 25., péntek

Do-In

Szeretnéd frissen és derűvel indítani a napod? Jó lenne egész nap megőrizni a figyelmet és éberséget?

Örülnél, ha elkerülné házad táját az allergia és a megfázás? Betegség után lábadozol és szeretnél gyorsan talpra állni?

Ma már sok ember számára természetes, hogy egészsége megőrzéséért illetve visszaállításáért maga is tegyen valamit. Egyre inkább világossá válik, hogy a szükséges változáshoz nem elég egy szakembert megkeresni, a gyógyulás folyamatát életmód- vagy életszemlélet-váltással, egészségtudatos gondolkodással is aktívan támogatni kell.

Do-in egy japán önmasszázs technika, amely energiakeringésünk harmóniájának helyreállítására szolgál. A gyakorlatsorozat minden mozdulata egy bizonyos meridián illetve akupunktúrás pont célzott kezelésén alapul. A Do-in kitartott mozdulatok, feszítések sorozatából, légzőgyakorlatokból és önmasszázsból áll, amelyek mind a testünkben áramló életenergia - japánul Kí - harmonizálására szolgálnak.

Do-in gyakorlatok otthonra 

Forrás: SHIATSU CENTRUM


Hatásos pontok, öngyógyító technikák Madocsai Esztertől



Kattintson a lenti képekre  a részletekért!


A Do-in gyakorlataival harmonizálhatod energiáid, növelni tudod fizikai és szellemi erőnlétedet és derűsebbé válhatsz.

Úgy is tekinthetjük a Do-int, mint aktív meditációt, amelyben mozgásgyakorlatokon keresztül harmonizáljuk és felszabadítjuk a testünkben áramló életenergiát, s ezt a harmóniát tudatosságunk vezetésével, a bennünk lévő egység megteremtésével átélhetővé is tesszük. 

A gyakorlatok egyszerűek, minden korosztály bátran végezheti őket, nem szükséges hozzá előképzettség. Rendszeres használatukkal fejlődik test-tudatosságunk, elérhetjük, hogy a betegségekkel, stresszel, frusztrációval szemben ellenállóak legyünk, problémáinkat könnyebben megoldjuk, jól tudjunk koncentrálni, pihenni.

Kiknek ajánljuk? Mindazoknak, akik:

• folyamatosan nagy szellemi megterhelés alatt állnak,
• immunrendszerüket egész évben aktívan akarják tartani, a betegségeket elkerülni,
• lábadozás után gyorsítani szeretnék gyógyulásukat,
• sportolnak, és a jobb teljesítmény érdekében szeretnék aktiválni energiáikat,
• ízületi panaszokkal küzdenek,
• kisgyermekük mellett szeretnék megtartani kondíciójukat,
• masszázzsal foglalkoznak,
• szeretnének mozogni, de nem vágynak aktív sportra. 



Kattints a  képre, a részletes leírás az eredeti oldalon.





2015. szeptember 22., kedd

Sókristály terápia

Párásíts és tisztítsd a levegőt egyszerűen, sókristályokkal


A téli időszakban sokan küzdünk különböző légúti megbetegedésekkel, náthával, ráadásul sokak elég nehezen lábalnak ki belőle. Hasznos eszköz erre a problémára a só. Nem feltétlen kell drága eszközöket venni a megelőzéshez, sokszor egy kis házi praktika is segít! 

A természetes kristálysók

Nem mennek át tisztítási/fehérítési eljárásokon, így megőrzik értékes ásványi anyagaikat, valamint nem érintkeztek semmilyen kemikáliával. Talán a Himalája kristály só az, amit már sokan ismernek. 

Alkalmazása nemcsak az étkezés során előnyös, hanem különböző terápiás módszerekben is használatosak, mint például a sóbarlangokban, ahol magas a levegő sókoncentrációja, ezáltal segít felszakítani a lerakódott nyákot, tisztítja a tüdőt, segít a szervezetnek legyőzni a kórokozókat.

Sóoldatot is készítenek belőle, ez 26%-os koncentráltságú, mivel a víz ennél több sót nem képes felvenni. Így, ha sóoldatot készítünk további felhasználásra, tehetünk a vízbe akár 1 darab kristály sót is, mivel 26%-osnál töményebb oldatot nem tudunk készíteni belőle, a többi só a pohár alján marad.

Ez a sós lé teljesen steril, nem élnek meg benne a gombák és a baktériumok. Ennek a tulajdonságának is köszönhetően egy nagyszerű levegőtisztító oldatot kapunk, ami persze más módokon is kiválóan felhasználható, pl. torokfertőtlenítésre gargarizálással, gyulladások enyhítésére, stb.

Most viszont maradjunk csak a levegőtisztításnál. Fontos a párásítás, mivel a túl száraz levegő kellemetlen közérzetet okoz, és a por is jobban száll.

A levegő ideális páratartalma 40-70% között van. E felett jobban szaporodnak a baktériumok, bár bizonyos baktériumok esetén pedig pont hogy a szárazabb levegő a kedvezőbb. Lehetőségünkhöz mérten próbáljuk a páratartalmat 40-70% között tartani. Párásítás esetén a legjobb ha sós vizet párologtatunk.

Felesleges mindenféle légszűrő gépeket beszereznünk, ha teszünk minden helyiségbe 1-1 tálkát, amiben só van (lehetőleg nagyobb darab kristálysók - lásd fotók). Ezt öntsük fel vízzel, és ha elpárolgott, természetesen pótoljuk. Nem fontos a radiátoron tárolni, mivel így a hirtelen párolgás miatt a só kicsapódása fokozódik és „végig mászhat” a fűtőtesten. Ez szép ugyan, de szükségtelen és takarítani is kell. :)

Amire szükségünk lesz, az só (lehetőleg „tiszta” só, ezekből is inkább nagyobb darabok, mint az őrölt), egy tálka és víz. Esetleg érdemes a tálka alá tányért vagy alátétet tenni, mivel ahogy a só párolog, elkezd kicsapódni az edényünk szélére, ezzel egy gyönyörű jelenséget létrehozva, viszont ez „lemászhat” az edényünkön kívülre is. Ezt könnyedén le tudjuk morzsolni a kezünkkel és mehet vissza a tálba, viszont nagyon szépen néz ki, érdemes rajta hagyni az edény falán, onnan is tökéletesen tud párologni.


Asztalon, polcon tartva ideális, ráadásul a nagyobb sódarabok egy tál vízben csodás asztali dekorációként is szolgálhatnak. Fürdőszobában is érdemes elhelyezni, mert a magasabb páratartalom miatt ott nagyobb esély van a penészedésre, amit a sós levegő segít megakadályozni. Ide elegendő magában is egy nagyobb só darab.

Megemlítenék egy másik okot is, hogy miért hasznos a só a lakásban. Sólámpát talán már mindenki látott. Hasonló funkciót lát el, mint a sós párásítás, tisztítja a levegőt, azonban ez nem csak a baktériumokra és a gombákra hat. 



A sónak ugyanis negatív töltései vannak, amik képesek a környezetünk magas pozitív töltéseit semlegesíteni, amiért a sok elektromos berendezés a felelős. Sajnos az elektromos berendezéseink olyan „rezgéseket” adnak ki magukból, amik felhalmozódva kedvezőtlen élettani hatásokat fejtenek ki az ember számára. A levegőbe került sószemcsék ezeket a töltéseket képesek elnyelni, ez által is tisztítva a levegőt.

Nátha, asztma, allergia esetén különösen ajánlott a sós párásítás. Igaz, ez nem helyettesíti a sóbarlang meglátogatását időnként, viszont a levegő összetételét nagyban javítja, ami segít enyhíteni a kellemetlen légúti tüneteket, felszakítja a lerakódott nyákot.

Tehát készíts Te is sótálkát és élvezd jótékony hatásait: tisztább, párásabb levegő, ez által kellemesebb otthoni légkör, egészségesebb környezet és egy mutatós asztaldísz.
Forrás: http://sporolok.blog.hu/2014/02/05/levegotisztitas_sos_parasitas




Sóoldat ivókúra

A kész 26%-os kristálysó oldatból egy teáskanálnyit tegyünk egy pohárba és töltsük fel jó minőségű szénsavmentes ásványvízzel. Az így kapott felhígított sóoldatot igyuk minden reggel felkelés után éhgyomorra.

Teáskanálnyi 26%-os sóoldat mennyiséget 1l vízbe téve a nap folyamán is megihatjuk. Akinél a salaktalanítás (pl. hasmenés formájában) nagyon hevesen lép fel, az az ivókúrát kezdetben cseppenként adagolja, és emellett a napi vízmennyiséget növelje. Gyermekeknél és csecsemőknél elég néhány csepp a sóoldatból.

A sóoldat képes a szervezetben 24 órán keresztül a kristálysó rezgésmintáját fenntartani. Az ivókúra során nem a mennyiség, hanem a rendszeresség és a kristálysó minősége fontos a megfelelő hatás eléréséhez. A sóoldat ivókúra nincs időben behatárolva. Az "ivókúra" szó elvileg nem helyes kifejezés itt, ugyanis a sóoldatot egy életen keresztül is fogyaszthatjuk az egészséges életmód érdekében.

Alkalmazása:
  • Az öngyógyító erők aktiválása
  • Bőrbetegségekre
  • Anyagcsere-zavarok
  • Emésztési problémák
  • Mozgásszervi megbetegedések
  • Vese és hólyag megbetegedések
  • Allergiára
  • Szív- és keringési panaszokra
  • Alvászavarra

2015. szeptember 10., csütörtök

A szív egészsége

Tanácsok a szív felerősítéséhez

Christian Barnard, a világhírű szívsebész meg volt róla győződve, hogy ma már senkinek sem kéne infarktusban meghalnia. Néhány éve jelent meg a könyve, melyben tanácsokat ad olvasóinak, hogyan kell megőrizni a szív egészségét. 

A híres személyiségek kedvenc orvosa a kardiológia legfrissebb kutatásairól ír és ráadásul az egészet egy kis jóízű humorral fűszerezi. 

Az emberi test létfontosságú szervének szakértője például elgondolkozott: “Nem értem, miért csapunk akkora hűhót a szív körül. Igaz, különösen hangzana, ha azt mondanánk kedvesünknek, hogy tiszta tüdőből szeretjük.” De komolyra fordítva a szót: Barnard professzor tanácsai mögött sokéves tapasztalat rejtőzik, úgyhogy – vegyük szívünkre!

1. Felejtse el a radikális diétákat
A diéták nemcsak depressziót idéznek elő, hanem betegségeket is. Egy amerikai felmérés szerint a karcsúság megszállottjai kétszer olyan hajlamosak a szívbetegségekre, mint a normálisan étkezők. Vagyis: felejtsék el a radikális diétákat! Inkább kisebb porciókat fogyasszanak sok zöldséggel és gyümölccsel.

2. A megfelelő zsírokat válassza
Vannak akik soha semmilyen zsírt nem fogyasztanak, mert valahol azt olvasták, hogy a zsírok az elhízás okozói. Ez nem igaz. Az amerikai szupermarketekben már évek óta kaphatóak az alacsony zsírtartalmú élelmiszerek és az amerikaiak mégis kövérebbek, mint valaha. A szakértők szerint helyes, ha csökkentjük a zsírmennyiséget ételünkben, de nem túlzottan, mert pl. elveszíthetjük kedvünket a szexhez is.

3. A vörösbor egészséges
Arról, hogy ha naponta elfogyasztunk egy pohár vörösbort, ezzel segítünk a szívünknek, már írtunk. Ezzel sok orvos egyetért. A szekundáris növényi anyagok megakadályozzák az érelmeszesedést. Napi egy pohár vörösbor akár 60%-al is csökkentheti az infarktus rizikóját.

4. Több bioaktív anyagot
A zöldségek és gyümölcsök sok olyan anyagot tartalmaznak, amelyek segítenek csökkenteni a szívbetegségek és a rák rizikóját. A zöldség és gyümölcs rendszeres fogyasztása erősíti immunrendszerünket, csökkenti a koleszterinszintet vérünkben, és pozitív hatással van a szívünkre.

5. A vitaminok fontosak
Helyes, ha ön szereti a gyümölcsöt és a zöldséget, de ne gondolja, hogy ezzel bebiztosította a szükséges vitaminokat teste számára. Ugyanis, sajnos, a vitaminok az egészséges növényekből eltűntek. Például az alma 80%-al kevesebb C vitamint tartalmaz, mint 15 évvel ezelőtt. Ez azért van, mert általában a mai zöldség és gyümölcs még éretlen állapotban van leszedve és exportálva messzi országokba, ahol aztán művileg beérlelik. Ezért fontos antioxidánsokat szedni, C és E vitamint, szelént, kalciumot és magnéziumot.

6.Vegyünk példát a görögökről
A görögöknek 95%-al kevesebb problémájuk van a szívükkel, mint az amerikaiaknak vagy a németeknek. Azoknál a pácienseknél, akik a görög példa szerint étkeztek, 70%-al csökkent az infarktus rizikója. Ha szeretne úgy étkezni, ahogy a görögök, használjon sok oliva olajat és gyakran egyen halat és zöldséget hús helyett.

7.Sózni szabad
Ha az orvos nem írt elő önnek speciális sótlan diétát, nem szükséges kiiktatni a sót az ételből. Egy amerikai felmérés szerint csak a páciensek egy negyede reagált vérnyomáscsökkentéssel a sótlan ételre.

8.Felejtse el a koleszterint
Vannak fontosabb dolgok is, mint a folytonos koleszterinszint ellenőrzése. A szakértők azt állítják, hogy ha egy egészséges ember koleszterinszintje 300mg/dl alatt van, egyszerűen ignorálja.

9.Kapcsolja ki néha mobil telefonját és számítógépét
A mai társadalom túlontúl szennyezett a technika eszközeivel. Naponta rengeteg hírt kapunk – faxon, mobil telefonon, e-mailen, stb. A félelem, hogy valamiről lemaradunk, két lábon járó telefonautomatákká varázsolt bennünket. A mobil telefonok egy újfajta stressz okozói: akkor is telefonálunk, amikor az agyunknak és a szívünknek pihennie kéne.

10.Egy kis szundítás az irodában nem árt
Ha ön napközben otthon (vagy az irodában ha teheti) 20-30 percet szundít, rájön, hogy javul a kedve és összpontosítási készsége. Sok amerikai cég már régen létrehozott külön helységeket, ahol alkalmazottai pihenhetnek. Ha nincs a munkahelyén ágy, nyugodtan tegye le fejét az asztalra, vagy dőljön hátra és a lábát tegye magasra és hunyja be a szemét. Mondja azt, hogy szíverősítő szünetet tart.

11. A szórakozás szükséges
Észrevette, hogy az autójával többet törődik, mint a saját testével? Nem lépi túl az autó motorja által megszabott maximális sebességet, mert fél, hogy négykerekű kedvence technikai állapota rosszabbodik. Akkor hát miért követel maximális teljesítményt saját testétől és pszichikájától? Ha fáradt, sétáljon egyet vagy egyszerűen nézzen ki az ablakon tíz percig.

12.Kerülje a zajt
A zaj a dohányzás után a második jellegzetes tényező, amely veszélyezteti a szívet. Sok kutatás bizonyítja, hogy a munkahelyi zaj nélkül csökkenne az infarktus rizikója kb. 16%-al.

13. A fő rizikótényező
Sajnos, a dohányzás nemcsak a dohányzóknak árt. Erről nem szabadna a kíméletlen dohányzóknak a nem dohányzókkal kapcsolatban megfeledkezniük. Bizonyított tény, hogy a passzív dohányzóknál sokkal gyakrabban észlelnek artériazavarokat, mint a dohányzóknál. Ugyanis a dohányzók szervezete kifejleszt egy bizonyos védőmechanizmust, míg a nem dohányzók szervezete sokkal érzékenyebben reagál. Szerencsére a dohányzáshoz való hozzáállás ma változik – már a nem dohányzás a menő.

14. Ne árulja el titkait
A partnerkapcsolatot védeni kell, mert tőle is függ, egészségesek leszünk-e. Bizonyított tény, hogy a házasságban élők ritkábban halnak meg infarktusban. Majdnem minden kapcsolatot meg lehet menteni, ha időben kezdjük el. Tanulja meg megtartani apró titkait, mert ha tökéletesen fogják ismerni egymást partnerével, elszáll kapcsolatukból a szenvedély. A naponta “adagolt” hosszú csók pedig energiával tölt fel.

15. Ne féljen a változástól
Rengeteg ember számára a munkahelye óriási megterhelést jelent. A helyzet rendkívül súlyos akkor, ha munkahelye a harag és a frusztráció forrásává válik. Ilyenkor ne habozzon – mondjon fel!

16. Állatok, mint terapeuták
Akinek vannak állatai, ritkábban szenved szívbetegségektől, nem magányos és könnyebben köt új kapcsolatokat. Ezek az emberek jobban fel tudnak szabadulni és ha szomorúak, kis kedvencük kitűnően fel tudja őket vidítani.

17. Válasszon sportot
A sport 72%-al képes csökkenteni az infarktus rizikóját. Még a dohányzóknál is csökken a szívműködés felmondásának veszélye, ha rendszeresen mozognak. A szív szempontjából ideális sportnak számít pl. az úszás, a hosszú séták, a sífutás, a biciklizés, a turisztika.

18. Legyen győztes, mint Niki Lauda
Ahogy egyszer figyeltem Nikit, arra gondoltam: “Niki annyit edz, hogy csak a nézéstől izomlázat kapok. Mondtam is neki, hogy csodálkozom, miért kell egy autóversenyzőnek ennyit edzenie, amikor csak a volán mögött ül. Aztán rájöttem, milyen kitűnően állt Lauda a saját testéhez. A sport és a siker elválaszthatatlanok, a sport győztesekké tesz.

19. Ajándékozzon vért
Ha ön a véradók közé tartozik, jó hírünk van a számára: az új felmérések kimutatták, hogy így nagy esélye van az infarktus elkerülésére.

20. Mutassa ki gyengeségeit
Az infarktus rizikója hihetetlenül csökken, ha ön lemond arról, hogy mindenáron tökéletes legyen. Vallja be hibáit. Az, aki nem szégyelli gyengeségeit, tulajdonképpen erejét és önbizalmát demonstrálja.

21. Szívből jövő nevetés
Komolyan kéne vennie a humort és a lehető leghangosabban kéne nevetnie. A nevetés közben sok endorfín – a boldogság hormonja – képződik, amely csökkenti a fájdalomérzést, erősíti az immunrendszert és így megelőzést biztosít az infekciók, rák és a szívbetegségek ellen.

22. Ne legyen túl szomorú
A szomorkodás fontos, de veszélyes. Néhány kimutatás szerint a sors nagy csapásai emelik az infarktus rizikóját. Ha nagy csalódás éri, inkább foglalja el magát, vegyen magának egy csokit vagy lepje meg magát egy kedves ajándékkal.

23. Ne dühöngjön
Aki folyton dühöng, nem engedi, hogy immunrendszere teljes gőzzel dolgozzon. Ezért próbáljon meg hideg fejjel létezni. Nemcsak szívének, karrierjének is jót fog tenni.

24. Találjon barátokat
A magányosakat kétszer akkora rizikó fenyegeti, mint a “társas lényeket”.

25. Higgyen valamiben
A hit nemcsak hegyeket mozgat, hanem az immunrendszert is erősíti. Hihet Istenben vagy a technikai fejlődésben, de ami fontos, higgyen önmagában is. Ha ön még ráadásul optimista, akkor még jobban erősíti immunrendszerét.

26. Szabaduljon meg az unalomtól
Minden reggel sajtos kiflit reggelizik, 15 éve ugyanazon a helyen tölti a szabadságát, ráadásul ugyanabban a hotelben. Az ember nehezen válik meg sokéves szokásaitól. Ha ön még semmit nem tett egészsége javításához és szíve megmentéséhez, itt az ideje, hogy megváltoztassa életmódját. A dohányzás, a stressz, a mozgás hiánya a legnagyobb rizikótényezők szívére. Mi lenne, ha most rögtön meghúzná a vészféket?

Forrás

2015. június 29., hétfő

Kovaföld az emberiség megmentője?


Az étkezési minőségű kovaföld egy teljes mértékben biztonságos, hozzáadott anyagoktól mentes, természetes szagtalan por, amely valójában nem föld, hanem megkövesedett váza az elhalt egysejtűeknek, amiket kovamoszatoknak hívunk.

Ez a kovaföld a világszinten is a legtisztább minőséget biztosító Peruban, egy ősi, több ezer éves, mikro-fosszilis ,üledékes, kiszáradt rétegből kerül kibányászásra, ezért az egyik legtisztább,

Nem kémiai, hanem fizikai/mechanikai módon működik, így nincs kémiai toxicitása. Az étkezési minőségű kovaföld 100%-ban természetes és szerves forrása a szilícium-dioxidnak, ezen kívül megtalálható benne 15 féle természetes ásványi anyag, többek között: magnézium, kalcium, nátrium, vas és sok nyomelemet is, pl. titán, bór, mangán, réz, cirkónium. A kovaföld 85%-ban szilíciumot tartalmaz.


A Perui kovaföld fő alkotóeleme a felszívódó szilícium-dioxid (SiO2). A szilícium-dioxid hiánya gyengíti a csontokat és az ízületeket. Egy idő után kialakul az osteoporosis, azaz a csontritkulás. A kalcium és D-vitamin önmagában nem biztosítja a csontok megfelelő- növekedését, sűrűségét, szilárdságát és a rugalmasságát. Tény, hogy a kalcium nem képes felszívódni a szilícium-dioxid jelenléte nélkül.

Kötőszövet nem létezik szilícium-dioxid nélkül. Tudományos kutatások azt mutatják, hogy a szilícium-dioxid képes átalakulni transz-mutáció során kalciummá, ha a szervezetnek szüksége lenne rá, de nincs más forrása. Ez a tény önmagában is elegendő ok arra, hogy a kovaföldet rendszeresen fogyasszuk. Sok ember szenved ízületi gyulladástól, mert az inaknak és ínszalagoknak szüksége lenne szilicium-dioxidra, hogy megtartsák az egészséges és rugalmas állapotot

1939-ben Adolf Butenant, Nobel díjas biokémikus egy döbbenetes felfedezést tett: bebizonyította hogy szilícium-dioxid nélkül nem lenne élet a Földön, sőt, minden létforma számára nélkülözhetetlen, úgy mint az oxigén vagy a víz.

A szilícium az oxigén után a Földön előforduló második leggyakoribb elem. Ez a nyomelem a természetben mindenütt megtalálható mert ez szükséges az elasztikussághoz, a flexibilitáshoz és a szerkezeti erősséghez. Minden élőlénynek szüksége van erre az őselemre, a szilíciumra a csontokhoz, szövetekhez, porcokhoz, szarvakhoz, tollakhoz, patákhoz. A növények is felhasználják ezt a létfontosságú anyagot, támasztószövetük alkotóelemeként, valamint ellenálló képességük fokozására a betegségek és kórokozók ellen.



A szilícium sok szakember szerint a legfontosabb anyag a szervezet számára! Szinte mindenhol szükség van rá a szervezetben, és a legtöbb fiziológiai, kémiai funkcióhoz alapvető, és legfontosabb ásványi anyag. A szilícium döntő jelentőségű sejtjeink tápanyagellátása szempontjából, minden sejt létéhez nélkülözhetetlen, a sejtfal fő alkotóeleme. Nélküle a tápanyagok nem szívódnak fel teljes mértékben. A víz után, a szilíciumot tartalmazza a szervezet legnagyobb mértékben. Míg más alkotóelemekből 2-3 g, a szilíciumból 7g -ot tartalmaz a szervezetünk. A létfontosságú szervek nem működnek nélküle.

Sajnos a megfelelő és tiszta szilícium mennyiséget igen nehéz a napi táplálkozással bevinni. Az étkezési minőségű kovaföldben azonban koncentrált mennyiségben van jelen, így fogyasztásával könnyen kielégíthető a szervezet szilícium szükséglete.

Tudjuk jól hogy a betegségek kialakulása nagy százalékban a lerakodott mérgek, a stressz, és a helytelen táplálkozás következménye. A kovaföld mind a négy területet kezeli. Nézzük meg sorban milyen alapvető változásokat tud okozni a kovaföld fogyasztása:

A kovaföld immunrendszerre gyakorolt hatása, a kórokozókra gyakorolt hatása és méregtelenítő hatékonysága páratlan és lenyűgöző! Ritka az olyan termék, amely felveszi a versenyt a kovaföld tisztító és méregtelenítő hatásával szemben. Nincs az a kórokozó vagy a szervezetbe nem odaillő anyag, organizmus, amely megmaradna a kovaföld jelenlétében. Nincs az a terület, amelyet ne tisztítana meg.

Kitisztítja a beleket, a nyirokkeringést, az ereket, a bőrt, minden egyes sejtünket. Gyorsan és erősen méregtelenít a vírusokon, gombákon, parazitákon, baktériumokon át a férgekig, sejtszintig és mindenhol tisztít, a lerakódott vegyi anyagokon át a nehéz fémekig. Mivel elpusztítja a kórokozókat erős gyulladásgátló is, és leküzdi a fertőzéseket.

A nyirokrendszerben:
A szilícium hatására növekszik a nyiroksejtek száma, és fokozódik a fagocitózis: a nagy falósejtek és fehérvérsejtek a kórokozókat bekebelezik fagocitálják- és ezzel a kórokozók döntő többségének a pusztulását okozzák.

A bélrendszerben: 

1gramm szilícium felülete 300 négyzetméternyi gyulladásos folyadékot, gázt, toxint képes felszívni, és kipucolni a szervezetből, miközben a természetes bélflórát tovább erősíti. A kovaföld (7000x-es nagyítás) egyetlen darabja úgy néz ki, mint egy henger, tele lyukakkal.

Ennek a hengernek nagyon erős negatív töltése van. Az ilyen hengerek milliói a gyomor és emésztő-rendszeren keresztül mozgásuk közben vonzzák és elnyelik a mindig pozitív töltésű baktériumokat, gombákat, parazitákat, vírusokat, endotoxinokat, növényvédő-szer maradványokat, drogokat, nehézfémeket, és a férgeket is. Ezek csapdába esnek a hengerekben és kiürülnek a testből. Minden „szemét” eltávolításra kerül és az immunrendszer újra működőképes lesz.

A kovaföld nagyon kemény. A keménységi skálán, ahol a gyémánt 9-es, a kovaföld 7-es. Ez nagyon fontos, mert a milliónyi kovaföld henger keresztül utazván a vékony és vastagbélen, ’ledörzsöli’ a falakat, így a bélfal megtisztul az évek alatt lerakodott káros nyáktól is.

Ennek három jelentős következménye van:

- Normalizálódik az emésztés és az anyagcsere.
- A tiszta egészséges vastagbél távol tartja a polipokat, daganatokat, fekélyeket.
- A tápanyagok -így az antioxidánsok is, teljes mértékben felszívódnak és a szervezet ellenálló képessége gyorsan és jelentős mértékben növekszik.

A szervezet teljes regenerációja:
A szervezet szinte összes funkcióját javítja, mivel az összes sejtünk anyagcseréjét optimalizálja azáltal hogy újjáépíti a sejtmembránt, és rendbe rakja a szöveteket, a csontoktól, az ereken át, a kötőszövetig, a szív- és érrendszertől kezdve az idegrendszerig. Szervezetünkben egy olyan sejt sem található, amelyre ne lenne pozitív hatással a kovaföld.

Tápanyagok teljes felszívódása, antioxidáns védelem:
Mivel a beleket teljes mértékben megtisztítja az évek során lerakodott nyáktól, parazitáktól, férgektől és minden kórokozótól, békén hagyva a normális bélflórát, az immunrendszer megerősödik és nincs az az értékes tápanyag amely ne szívódna fel teljes mértékben. A tápanyagokban lévő antioxidánsok felszívódnak, s a kovaföld megsokszorozva ezek hatását, harcol a rák, a fertőzések, és a korai öregedés ellen.

A tápanyagok 100%-os felszívódásával, rendbe rakja az emésztést, növeli a vitalitást, magas energiaszintet állít elő, növeli a fizikai és szellemi teljesítményt, megszünteti az álmatlanságot.

Gyors és látványos külső változások, fogyás. elentős mértékben javítva az inak, ízületek, csontok és egyéb kötőszövetek állományát, elkerülhetőek vagy megszüntethetőek a reumatikus problémák, egyéb mozgásszervi problémák, a bőr, fogak, körmök és haj szerkezete jelentős mértékben javul, erősödik, ezáltal gyors és látványos a külső változás.


 A bőr kitisztul, rugalmas lesz, a haj megerősödik, fényessé csillogóvá válik. Mivel gyorsan és kíméletlenül oldja a rossz zsírokat, még a narancsbőr is eltűnik, s egy idő után beindul a fogyás is. Az Egyesült Államokban volt olyan terméktapasztalat is, amely 32 kg-os fogyásról számol be. Nincs olyan ember, akinél 1-2 hónap alatt ne látszódna látványosan a kovaföld fogyasztása.

Szépség, bőrfeszesség: Megállítja a korai ráncok kialakulását és a bőr idő előtti megereszkedését. A szervezetnek szüksége van az egészséges kötőszövetekre, a belső szerveknél és a legnagyobb emberi szervnél, a bőrnél. A kötőszövet öregedése miatt kialakulnak a ráncok és a bőr megereszkedik. Lehet, hogy az ok nem a kor, hanem a szilícium-dioxid hiánya.


 A kollagén (amely főként szilícium-dioxid) a ragasztó, mely összetartja szervezetünket. A kollagén (mely a bőr 75%-a) felelős a bőr- ellenálló képességéért , a bőr rugalmasságáért. A kötőszövetek alkotóelemei: a kollagén, az elasztin, a mukopoliszacharidok. Ezek az értékes molekulák nagy mennyiségben tartalmaznak szilícium-dioxidot.

Kinő a haj, lecsökken a koleszterin-szint, gyorsabban gyógyulnak a hegek és törések, elmúlnak a bőrproblémák, normalizálódik az emésztés, megszűnik a hátfájás, javul a fizikai és szellemi teljesítmény, elmúlik a fülzúgás, és még sorolhatnánk, attól függően kinek milyen problémája van.

A sejtek kizárólag csak a megfelelő energiaellátottság esetén tudnak optimálisan működni, mert ekkor megfelelő az anyagcseréjük. Az energiaáramlás további könnyítésével a tachionok gyorsabban érnek a problémás területekre, a rezonáló sejtek igen érzékeny receptoraikkal felfogják a legfinomabb gyógyimpulzusokat, a sejtek energiaellátása optimalizálódik, anyagcseréjük, s ezáltal megfelelő működésük helyreáll. 


Mivel könnyebb az energiát felvenni, a rezgésszint is tovább emelkedik, s ez javítja az emberi energiamezőt minőségét. A test sűrűsége a rezgésszint emelkedése folytán megváltozik, könnyű, rugalmas lesz.

Narancsbőr és fogyás - A salakanyagokat a szervezet, az egészség védelme miatt, a zsírszövetekben raktározza el. Becsomósodásuk meglátszódik a bőr felületén is. A salakanyagok kitisztulása kizárólag a nyirokrendszeren keresztül történhet, melyet Perui kovafölddel és mozgással érhetünk el.

A szervezet teljes regenerációja:
A szilícium-dioxid (SiO2), a szervezet szinte összes részének egyik fő alkotóeleme. Részt vesz az összes sejtünk anyagcseréjének optimalizálásában, a sejtmembránok újjáépítésében és ezáltal újulnak meg a szöveteket, a csontoktól az ereken át a kötőszövetig, a szív - és érrendszertől kezdve az idegrendszerig. Szervezetünkben egy olyan sejt sem található, amelyben ne lenne fontos funkciója a szilicium-dioxidnak.

A legtöbb fiziológiai, kémiai funkcióhoz alapvető és legfontosabb ásványi anyag a szilícium-dioxid (SiO2). Döntő jelentőségű sejtjeink tápanyag ellátása szempontjából. Minden sejt létéhez nélkülözhetetlen, a sejtfal fő alkotóeleme.


 Hiányában a tápanyagok nem tudnak felszívódni teljes mértékben és a létfontosságú szervek sem működnek nélküle. A megfelelő és tiszta szilícium mennyiséget igen nehéz a napi táplálkozással bevinni, azonban a Perui kovaföldben koncentrált mennyiségben van jelen.

A kovaföldben koncentrált mennyiségben jelen lévő kristályok önmagukban is információ és energiahordozók, s ezáltal sejtregenerálók. Ezáltal emelik a rezgés-szintet, és fokozatosan kiegyensúlyozzák a test energiáit. Nem véletlen, hogy eddig főként az ipar használta ki a szilícium előnyeit, információtároló képességét, pl. a számítástechnika területén, ahol egészen apró kristályban tárolnak óriási mennyiségű adatot.








Készült Dr. Dee McCaffrey publikációja alapján: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17435951

Forrás II (fordítani kell). http://www.naturalnews.com/030688_Diatomaceous_earth_health.html